Hirdetés

A háború több mint kilenc hónapja tart egyre véresebb és tragikusabb körülmények között, „a szankciós döntések pedig többet ártanak az európaiaknak, mint az agresszornak” – tette hozzá a politikus a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón. Hidvéghi Balázs ismertette, a kormány nemzeti konzultációt indított a brüsszeli szankciókról, Magyarország az egyedüli európai uniós tagállamként megkérdezi a választópolgárokat azokról a döntésekről, amelyek az elmúlt hónapokban Brüsszelben születtek.

„Véleményünk szerint a rossz, elhibázott szankciókat vissza kell vonni, azokat meg kell változtatni” – fogalmazott, hozzátéve: a nehéz tárgyalási sorozatban a kormány pozícióját erősíti, ha maga mögött tudja a magyar választópolgárok jelentős részének támogatását, a nemzeti konzultáció erre teremt lehetőséget. A politikus kifejtette: Európa nincs abban a helyzetben, hogy teljes mértékben, egyoldalúan elvágja magát az orosz energiahordozóktól, de az Európai Unió tagállamai is különböző helyzetben vannak, ezért nem lehet egységes, mindenkire egyformán kötelező és egyformára alakított döntéseket hozni, főleg nem az energetika területén.

Azt mondta, Közép-Európát különösen nehezen érinti ez a helyzet, hiszen tengeri kikötő híján az orosz csővezeték fizikai megléte az, ami garantálni tudja a Magyarországra érkező olajat és földgázt, „ezektől az energiaforrásokról pedig nem tudjuk magunkat egyik napról a másikra leválasztani”. Kitért arra is, sok szankcióról született döntés, a magyarok számára a leghúsbavágóbb az energiahordozók kérdése, és a magyar kormány az ezekről szóló szankciókat nem fogadta el, ezek ellen erőteljesen érvelt.

Emlékeztetett arra, a magyar miniszterelnök felmentést harcolt ki a csővezetéken keresztül érkező olajra bevezetett szankciók alól, Magyarország világossá tette, hogy a földgázra vonatkozó javaslatokat nem tudja elfogadni, illetve a tervezett, atomenergiára vonatkozó szankciókról még tárgyalni sem hajlandó. Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: azon szankciók esetében, amelyek alapvetően, lényegesen érintik a magyar gazdaságot és a magyar embereket, a kormány szembement azokkal, akik ezeket erőltették.

Korábban írtuk