Az európai bizottsági tag abban a vitában szólalt fel, amelyet annak kapcsán szervezett az EP, hogy az uniós bíróság szerdán – Magyarország és Lengyelország keresetét elutasítva – úgy ítélte meg, hogy az uniós költségvetés védelmét szolgáló, a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet megfelelő jogalapon fogadta el az EP és a Tanács.

Hirdetés

Hahn elmondta: az Európai Bizottságnak még elemeznie kell a bíróság ítéletét, de a rendelet alkalmazásának elindítását hamarosan véglegesíti a testület. „Nem tehettünk engedményeket, amikor az EU alapértékeiről és pénzügyi érdekeiről van szó, az összes erőfeszítésünket a felmerülő problémák megoldására kell koncentrálnunk” – hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet immáron része lett az uniós eszköztárnak, amely a 7-es cikk szerint eljárással, a kötelezettségszegési eljárásokkal vagy a jogállamisági jelentéssel együtt a jogállam megóvását és a pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépést erősíti.

„Készek vagyunk arra, hogy az összes lehetséges eszközzel fellépjünk a csalások ellen” – tette hozzá az osztrák biztos.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában felhívta a figyelmet: „Az EP baloldali többsége úgy ünnepli a szerdai ítéletet, mintha az az európai együttműködés fényes sikere lenne, miközben a valóság az, hogy ez a döntés zsákutcába vezet.”

A képviselő szerint „történelmi hiba az európai együttműködést egy ideológia erőszakos terjesztésére használni”. „Súlyos tévedés továbbá aláásni a tagállami szuverenitást, semmibe venni a hatáskörmegosztást, és a hatalommal visszaélve minden tagállamot egy baloldali kényszerzubbonyba kényszeríteni” – mutatott rá.

Véleménye szerint itt egy „ideológiai, politikai csatáról van szó, ami az értékeinkről szól”. „A brüsszeli baloldal először a migrációt akarta ránk kényszeríteni, most pedig azt akarják, hogy beengedjünk az LMBTQ-propagandát az óvodákba és az iskolákba” – jelentette ki.

A magyar képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy „az állítólag független Európai Bíróság is partnerré vált egy föderális, központosított Európa létrehozásában”.

Hangsúlyozta: Magyarország és Lengyelország továbbra is kitart a józan ész politikája mellett. „Meg fogjuk védeni a határainkat, meg fogjuk védeni a gyerekeinket, meg fogjuk védeni az életmódunkat, akkor is, ha Önöknek ez nem tetszik” – fűzte hozzá felszólalásában.

Cseh Katalin, a Momentum képviselője beszédében felhívta a figyelmet: „a magyar kormány azzal magyarázza az uniós bíróság szerdai döntését, hogy Brüsszel Magyarországot bünteti a gyermekvédelmi törvény miatt, és az LMBTQ-lobbival együtt az a célja, hogy a magyar gyermekeknek ártson”. „Márpedig – tette hozzá – az ítéletnek ugyanúgy nincs köze a homofób magyar törvényhez, mint annak a gyermekvédelemhez, hanem inkább Orbán toxikus populista politikai brandje van a célpontban.”

Cseh Katalin kiemelte, hogy az Európai Parlament, különösen a Renew pártfrakció kiemelkedő szerepet játszott a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet létrehozásában, azonban az Európai Bizottság még mindig kivár a mechanizmussal kapcsolatos iránymutatások kibocsátásával. „Ez nagyon aggasztó” – húzta alá, felszólítva az unió végrehajtó testületét, hogy azonnal kezdje meg a rendelet alkalmazását.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője szerint a magyar kormány a bírósági határozottal kapcsolatban „ismét összefonódást lát a LMBTQ-lobbi és a Soros-szervezetek között”. Ő is elégedetlenségét fejezte ki, amiért az Európai Bizottság továbbra is vonakodik a rendelet alkalmazásának megkezdésétől.

Korábban írtuk