A kormánypárti politikus az M1 aktuális csatornán közvetített brüsszeli sajtótájékoztatóján hazugnak nevezte a jelentést, és úgy értékelte: az európai baloldal immár több mint 10 éve képtelen megemészteni azt, hogy Magyarországon egy nemzeti alapon álló kereszténydemokrata kormány van, amelyet újraválasztanak az emberek.

Hirdetés

Felidézte: a most elfogadott jelentés egy hosszú sorba illeszkedik, hiszen tíz éve a „hazug Tavares-jelentés” született meg ebben a bizottságban, aztán később a „hazug Sargentini-jelentés”, hogy most pedig egy francia baloldali képviselőnő által jegyzett Delbos-Corfield-jelentés.

Hidvéghi Balázs elképesztőnek nevezte, hogy miközben Európa a háború és a szankciók okozta gazdasági válsággal néz szembe, miközben az energiaárak, az élelmiszerárak az „egekben vannak”, és Nyugat-Európában már áram- és gázkorlátozásokra készítik fel a lakosságot, az európai baloldal képtelen mással foglalkozni, minthogy újabb Magyarország elleni támadást intézzen.

Hidvéghi Balázs szerint meg akarják akadályozni azt, hogy Magyarország megállapodásra jusson a neki járó helyreállítási alapokkal, illetve európai uniós források felhasználásával kapcsolatos kérdésekben is. Szégyennek nevezte, hogy ehhez a Demokratikus Koalíció és a Momentum európai képviselői, Dobrev Klára és Donáth Anna is „buzgón asszisztálnak”.

Korábban írtuk

A jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: „mindig ugyanaz a lemez”, a már jól ismert vádakat, hazugságokat hallják újra, de a jelentés „hemzseg az abszurditásoktól” is, például az is szerepel benne, hogy Magyarországon drákói szigorúságú törvényt hoztak az újságírók ellen.

Kijelentette: ez egy teljesen nyilvánvaló hazugság, hiszen Magyarországon bárki azt ír és azt mond, amit akar. Az ilyen jellegű vádak forrásai a jól ismert Soros-szervezetek – jegyezte meg. Kitért arra is: a dokumentum több helyen durva támadást intéz a gyermekvédelmi törvény ellen, sürgeti az illegális migránsok befogadását, a kötelező szétosztást is. Megerősítette: Magyarország nem engedi be az LMBT-aktivistákat az iskolákba, és megvédi a szülők jogát ahhoz, hogy a gyermeküket úgy neveljék, ahogy szeretnék.

Hidvéghi Balázs a Fidesz-KDNP európai képviselőcsoportja nevében határozottan visszautasította a Magyarország elleni támadást, „a hazug jelentést” és ezeket az állításokat.

Köszönetét fejezte ki ugyanakkor a LIBE több jobboldali képviselőjének, amiért a vitában nyíltan kiálltak Magyarország és a magyar emberek mellett. Jelezte: lengyel, olasz, francia és spanyol képviselőtársaival egy alternatív véleményt adtak írásba a jelentéssel kapcsolatban.

Az M1-en elhangzott: a jelentés összefogja és megerősíti azokat az aggodalmakat, amelyeket az Európai Parlament fogalmazott meg az elmúlt években az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó- és a szólásszabadság, a vallásszabadság, a gyülekezési szabadság, az LMBTQ-közösség jogaival, illetve a romák és a zsidók helyzetével kapcsolatban. A jelentés megállapítja, hogy Magyarországon a tények és az irányok rendszerszintű kockázatot jelentenek az európai alapszerződés kettes cikkében foglalt értékekre, nagyon sajnálja, hogy minderre az Európai Uniónak nincsen érdemi válasza, és hagyja, hogy Magyarország hibrid rezsimmé alakuljon.

Jorge Buxadé Villalba spanyol EP-képviselő a bizottság ülésén arról beszélt: a jelentés nem objektív és fel akarja használni az Európai Parlamentet arra, hogy politikai tevékenységet folytasson a konzervatív politikusok ellen, holott őket demokratikusan választották meg. A magyar kormányt is így választották meg – tette hozzá.

Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoport tagja kifejtette: a jelentés nem állapítja meg objektívan a jogállamiság megsértését. Ezért nagyon sajnálatos, hogy a Tanácsot próbálja rákényszeríteni arra, hogy a 7-es cikk szerint járjon el – vélekedett.

Úgy látja, nagyon sok feladat lenne még a szakbizottságban a migrációs kérdéseket illetően, hiszen már hat éve a migrációs folyamatok nagy kockázatot jelentenek az Európai Unióra. Ehelyett az EP és a szakbizottság olyan politikát folytat, amely lealacsonyítja a színvonalat, és olyan kompetenciákat kíván kisajátítani magának, amelyek a tagállamok a hatáskörébe tartoznak – jelentette ki. Hozzáfűzte: éppen ezért a megfelelő jegyzéket beterjesztik a titkárságnak.