Jelzésértékűnek nevezte ebből a szempontból az Európai Bizottság vitát kavaró, később visszavont „inkluzív” kommunikációs iránymutatását, amely megfogalmazása szerint felháborító, abszurd, és szélsőséges. Mint mondta, a bizottsági dokumentum azokat a kommunista időket idézi, amikor a karácsony helyett fenyőünnepet kellett mondani vagy a Mikulás helyett Télapót. „Azokban az időkben akarták meghatározni, mit mondjunk, hogyan cselekedjünk” – tette hozzá.

Hirdetés

A képviselő szerint az Európai Néppárt „üres gesztuspolitikájával, a folyamatos hátrálásával” szintén lehetővé tette, hogy az egyébként néppárti vezetésű brüsszeli bizottság ilyen dokumentumot adjon ki. Hangsúlyozta, hogy az iránymutatóért felelős uniós biztosnak, Helena Dallinak távoznia kell tisztségéből.

„Ez a vita az identitásunkról szól, hogy kik vagyunk Európában, kik akarunk lenni és maradni, és mik azok az értékek, amelyek fontosak számunkra, amelyekre büszkék vagyunk. A leghatározottabban ellen kell állni ezeknek a káros folyamatoknak, talán még nem késő, de ehhez szükség van a bátor és határozott kiállásra, az alapvető hagyományos értékeink mellett” – jelentette ki.

Hidvéghi Balázs arra is kitért, hogy az Európai Bizottság szerdán bejelentett, a schengeni határvédelmi szabályokra vonatkozó reformjavaslata félmegoldásokat szorgalmaz, nem orvosolja a fő problémát, a külső határok védelmét, nem állítja vissza az európai polgárok biztonságát.

Hozzátette: a szabad mozgás a schengeni térségben csak akkor működhet, ha a külső határok védettek, így nem kerül sor illegális határsértésekre. A fizikai határzárak, kerítések építése az eddigi leghatékonyabb megoldás a határvédelemre, az EU-nak ezekre forrást kellen biztosítania.

A képviselő arról is beszélt, hogy a bevándorláspárti civil szervezetek törvényt sértenek, szembemennek a vízi és szárazföldi határvédelemi szabályokkal, és gyakorlatilag az embercsempészekkel együttműködve bevándorlókat szállítanak az EU-ba.

„Keményen fel kell lépni ezekkel a civil szervezettekkel szemben, míg uniós forrásokból kell támogatni a fizikai határakadályok építését az EU külső határain” – szögezte le.

Korábban írtuk