Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az elemzésben elsőként a lélegeztetőgépek témájáról írnak, kiemelve: a HVG 2020 áprilisában még kevesellte a kormány lélegeztetőgép-beszerzését, sőt annak tempójával sem volt elégedett. Az Index májusban írt arról, hogy a kormány által beszerzett lélegeztetőgépek nem alkalmasak a betegek kezelésére. A 24.hu sem maradt ki a pánikkeltésből, így az Indexhez hasonlóan a lélegeztetőgépek alkalmatlanságáról írtak. Ezt a hirado.hu Álhírfigyelő rovatában cáfolták.

Júniusra már odáig jutottunk, hogy a 444.hu arról cikkezett: szerintük túl sok a lélegeztetőgép. Nem tudni, hogy a Soros György alapítványai által is pénzelt szerkesztőségben hány egészségügyi szakember dolgozik, de egy dolog biztos: Magyarországon soha nem állt elő olyan helyzet, mint például Olaszországban, ahol az orvosoknak arról kellett dönteniük ki kaphat ellátást és ki nem, kinek jut lélegeztetőgép és kinek nem.

Az elemzésben kitérnek még a vakcinákkal, maszkviseléssel és vírustesztekkel kapcsolatos ellenzéki álhírekre is.

A teljes cikket erre a linkre kattintva olvashatják el.

Korábban írtuk