A Fidesz szerint hiteltelen az LMP azon kezdeményezése, hogy ötpárti egyeztetést hívott össze péntekre az egyszülős családok helyzetének javítása érdekében.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A nagyobbik kormánypártnak az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében úgy fogalmaztak, az az LMP beszél, amely a többi ellenzéki párttal együtt sok, családokat segítő intézkedést nem szavazott meg.
    
„Az egyszülős családok sem számíthatnak az ellenzékre. Az LMP kezdeményezése épp ezért hiteltelen, és a Fidesz-frakció nem vesz részt az ötpárti egyeztetésen. A szakpolitikai javaslatok megvitatására az Országgyűlés illetékes bizottságát tartjuk a legalkalmasabb fórumnak” – írták.
    
Hangsúlyozták: az LMP „azt a valótlan állítást fogalmazta meg” az ötpárti tárgyalásra szóló meghívásában, hogy az elmúlt hét év során nem jutott érdemi segítség az egyszülős családoknak. „Ezzel szemben a valóság az, hogy sorra születnek a családokat, köztük az egyszülős családokat is segítő intézkedések. A családi adórendszer bevezetése az egyszülős családoknál is több pénzt hagy, az ingyenes gyermekétkeztetés és az ingyenes tankönyv kiterjesztése, az otthonteremtési program több tízezer egyszülős családnak is segítséget nyújt” – nyomatékosították.
    
Úgy folytatták: a mostani nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés csaknem hetvenezer, árvaellátásban részesülő egyszülős családnak, valamint a megözvegyült szülőknek biztosít támogatást. A kormány intézkedéseinek köszönhetően az egyedülálló dolgozó szülők gyermekeit előnyben kell részesíteni a bölcsődei és mini bölcsődei felvétel során, emellett a munka törvénykönyve is sok helyen kedvez nekik – írták.
    
Az egyszülős családoknak az emelt összegű családi pótlék mellett, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultságánál és a gyermekápolási táppénznél is megkülönböztetett figyelem jár. Idén először egyszülős családokban élő gyermekeknek Erzsébet-táborokat hirdettek, és a kormány segítségével hamarosan megnyílhat az ország első egyszülős központja. Januártól tovább emelkedik a kétgyermekes családoknak járó családi kedvezmény mértéke, az egyszülősöknél is havonta 35 ezer forint lesz – olvasható a közleményben.

(MTI)