Fotó: képernyőkép, Pesti TV
Márki-Zay Péter
Hirdetés

Kallai Árpád egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, az önkormányzat által kért – az építési költségek csaknem 10 százalékát kitevő – közterület-használati díj nem áll rendelkezésre a projekt költségvetésében, és nem gazdálkodható ki a kórház büdzséjéből sem.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki véleményező ülésén Horváth Zoltán (Fidesz-KDNP) képviselő kérte, hogy a polgármesteri hivatal engedje el azt a 136 millió forintos díjat, amelyet a kórház bővítésén dolgozó vállalkozásnak kellene fizetnie egy kisebb, a kórház melletti közterület használatáért az építkezés idejére.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester kijelentette, abban a helyzetben, amelyben most a város van, nem tud lemondani egyes bevételekről. Indokolatlannak nevezte a kérést, álláspontja szerint az erkölcsileg sem támogatható. Azt mondta, a projektre megvan a fedezet, beleértve a közterület használatért járó díjat is, amelynek olyan funkciója is van, hogy anyagilag érdekeltté tegye a vállalkozásokat abban, minél kevésbé zavarják a város közlekedését.

Kallai Árpád főigazgató elmondta, az önkormányzat által kért összeg a hódmezővásárhelyi kórház teljes éves gyógyszerkeretének vagy normál időszakban a páciensek egy évnyi élelmezési költségének felel meg.

Korábban írtuk


Közölte, a fejlesztés előkészítésén éveket dolgoztak, és minden fillérnek helye van a beruházás során. Az új épületszinten teljesen új környezetbe kerülne a gyermek- és a belgyógyászati osztály, ami óriási előrelépést jelentene a betegellátásban, a páciensek kényelmében és biztonságában.

A főigazgató példa nélkülinek nevezte, hogy olyan időszakban, amikor a kórház dolgozói a világjárvány idején erejüket megfeszítve küzdenek a betegek életéért, egy önkormányzat „azon töri a fejét”, miként tudja ellehetetleníteni az intézményt.

Kallai Árpád úgy fogalmazott, az önkormányzat nem az intézménytől venné el a pénzt, hanem a hódmezővásárhelyiektől, a betegektől. A főigazgató ezért bízik abban, hogy az önkormányzat eltekint „ettől a sarctól”, és nem töri ketté a beruházást.