Holesch Dénes-emlékkiállítás a Duna Televízió székházában
A tárlatot dr. Gömör Béla egyetemi tanár, művészeti író nyitotta meg, a megnyitón – melyet a Kívánságkosár című műsor élőben közvetített – Beregszászi Olga színművész is közreműködött.
Holesch Dénes festőművész 1910-ben született Besztercebányán, felvidéki nemesi család sarjaként. Gyermekkora lovasemlékeivel, egészséges magyarságtudattal a szívében, és a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti tanár úrtól kapott szakmai ismeretek birtokában indult fél évszázados világjárásra az 1930-as években. Élete során öt kontinens 15 országában alkotott, közben több sikeres kiállításon vett részt. Művei megtalálhatók magángyűjteményekben, a világ több nagynevű múzeumaiban, Magyarországon a Magyar Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban. A nemzetközi aukciókon is egyre gyakrabban kerülnek kalapács alá vásznai. Erős jellemábrázoló képességről, biztos rajztudásról vallanak arcképei, tehetségét bizonyítja, hogy a NY Portréfestők Társasága is tagjává választotta. Festészetének jellegzetes témája – besztercebányai emlékekből táplálkozó – a mozgásban, eleven élethelyzetekben festett ló. Vásznai hét téma köré – szabadonfutás, cirkusz, rodeó, póló, bikaviadal, lóverseny, vadászat – csoportosíthatóak, ezt láthatják a Duna Televízióban rendezett kiállítás nézői is április 27-étől. Kritikusai talentumát e témakörökben a legnagyobbakéhoz, Degas-hoz, Picassóhoz, Delacroix-hoz hasonlítják. Örökös honvágytól hajtva, évtizedeken át a kedvező történelmi pillanatra várva Holesch végül megkésett a hazatéréssel. Külföldi sikerei után, 1983 tavaszán betegen érkezett meg a teljes ismeretlenségbe Budapestre, ahol rövid kórházi ápolás után meghalt.
A kiállítás május 24-éig tekinthető meg. További részletek a www.dunatv.hu/kiallitasok és www.holesch.net oldalakon.