Hollik István felidézte, hogy nemrég az unióban egy konferenciát tartottak a bevándorlásról. Az ott elhangzottak jól mutatják, hogy hiába az elmúlt évek szörnyű terrorcselekményei, az európai közbiztonság drámai romlása a brüsszeli bürokraták és politikusok továbbra is támogatják és ösztönöznék a bevándorlást – mutatott rá a kormánypárti politikus.

Hirdetés

Hollik István nyilatkozatában – amelyben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke kijelentéseit is idézik – azt mondta: Brüsszelben nincs változás. Egyértelmű, hogy Soros György továbbra is minden erővel rá akarja kényszeríteni Európára a bevándorlást, és ebben a brüsszeli politikusok és bürokraták segítenek neki – rögzítette a kormánypárti képviselő.

A magyar miniszterelnök uniós vétója éppen arról szól, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy ránk kényszerítsék a bevándorlók befogadását – hangsúlyozta.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: most itt vagyunk egy járványügyi helyzet kellős közepén, ilyenkor nem több bevándorlóra,  hanem több segítségre van szükség az Európai Unió részéről.

Korábban írtuk

Brüsszelben a helyzet változatlan, továbbra is Európára akarják kényszeríteni a bevándorlást. Ezt nem fogjuk hagyni!…

Posted by Hollik István on Monday, November 23, 2020