Engem is utolért a koronavírus.Hétfőn és kedden rosszul éreztem magam, ezért a következő napok találkozóira és…

Gepostet von Hollik István am Donnerstag, 27. August 2020
Hirdetés

Azt írta: hétfőn és kedden rosszul érezte magát, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit közéleti évadnyitóra figyelemmel azt tartotta felelős magatartásnak, ha tesztelteti magát. Miután tesztje pozitív lett, elővigyázatosságból minden programot lemondtak, Hollik István pedig azonnal karanténba vonult.

Hozzátette, múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen, és onnan is – a szabályok szerint – leadta minden kontaktját a hatóságok felé. Ez érint több kormánypárti politikust is.

Kitért arra is, hogy a nyáron nem járt külföldön és minden szabályt betartott.

„Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől” – szögezte le.

Egy hétvégi rendezvényen a Miniszterelnöki Kabinetiroda több vezetője és munkatársa is találkozott a Fidesz kommunikációs igazgatójával, akinél később koronavírus fertőzést mutattak ki. Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkárok, valamint Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője otthoni karanténban tartózkodnak.

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta: a karantén szabályait betartva dolgozik tovább.

Hollik István a bejegyzésében köszönetét fejezte ki a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért.

Korábban írtuk