Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)
Hirdetés

A kormányszóvivő, aki Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP párszövetség miskolci polgármesterjelöltje mellett szólt a rendezvényen, úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP jelöltjei alkalmasak egy város, egy település vezetésére, és ez Miskolcon is egyértelmű.

Az ellenzék miskolci jelöltje, aki „a Gyurcsány Ferenc által vezetett ellenzék jelöltje”, azért akar polgármesteri széket szerezni, hogy harcot tudjon vívni a Fidesz-KDNP kormányzat ellen, és ugyanez a helyzet máshol is – jelentette ki.

Ha egy polgármesterjelölt valódi célja nem a település fejlesztése, hanem a politikai harc, akkor egyrészt „átveri a választópolgárokat, másrészt pedig bebizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan a település vezetésére, méltatlan arra, hogy polgármesternek válasszák” – fogalmazott.

Hozzátette: ez a helyzet Miskolcon is, „az ellenzéki jelölt hatalmat akar (…), ezért alkalmatlan”.

Azt javasolja a miskolci polgároknak, hogy ne bízzák a döntésüket a véletlenre, hiszen Miskolcon van egy jó csapat, amely már bizonyított, a város nagyot fejlődött 2010 óta – folytatta a kormányszóvivő. Ennek a csapatnak tartóoszlopa Alakszai Zoltán, aki garancia arra, hogy a Kriza Ákos jelenlegi polgármester által megkezdett munka folytatódjék. Az ő programja érthető, megvalósítható, a Fidesz-KDNP azt, amit 2010-től vállalt Miskolcon, végre tudta hajtani, a jövőben is az a cél, hogy Miskolc büszke és erős város legyen, ahol jó élni – mondta Hollik István.

Az ellenzék mostani jelöltje, Veres Pál egy iskolát vezet, de ezt sem jól, hiszen az intézmény minden oktatási rangsorban lejjebb csúszott, tehát egy iskola vezetésére sem képes, nem hogy egy várost vezessen – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Hollik István közölte: a Fidesz-KDNP politikáját mindig az együttműködésre építette, a polgárokkal és a településekkel is jól együtt tud működni. Ha az ellenzék jutna hatalomhoz bármely településen, akkor nem együttműködne, hanem harcolna a kormány ellen, ennek vesztesei pedig a polgárok lennének – emelte ki.