Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Hirdetés

Szlovákia és Magyarország szomszédos, történelmünk, kultúránk és a jelenlegi helyzet számtalan szálon köt össze minket és mindketten elkötelezett NATO-szövetségesek vagyunk – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a kétoldali kapcsolataik szorosak és rendszeresek.

A miniszter elmondta: tájékoztatta Jaroslav Nad szlovák védelmi minisztert a honvédségben zajló „fiatalítási folyamatról”.

Ennek keretében a Magyarországra folyamatosan érkező NATO-kompatibilis eszközök rendszerbe állítása mellett a tisztikarban is utat nyitottunk a fiatal generációnak, amelynek tagjai nemzetközi és NATO-missziókban tapasztalatokat szerezhettek, ezáltal megerősítik a magyar haderőt, és a NATO-szövetségben is fiatalabb, dinamikusabb fellépéssel tudunk szövetségeseinkkel együttműködni – fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, áttekintették az ukrajnai háború ügyét is. Megismételte: Magyarország álláspontja a háború kitörése óta ismert és változatlan. A béke pártján állunk és azt szeretnénk, ha minél hamarabb béketárgyalások következhetnének be – mondta. Kiemelte: Magyarország elítéli Oroszország agresszióját a független Ukrajnával szemben, és kiáll Ukrajna területi integritása és függetlensége mellett.

A tárgyaláson érintették a nyugat-balkáni helyzetet is, a miniszter pedig megköszönte Szlovákiának, hogy rendőröket küldött Magyarország déli határára.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a szlovák védelmi miniszterrel egyaránt fontosnak tartják a NATO keleti szárnyának megerősítését. Tárgyaltak arról is, hogy hamarosan szlovák tábornok veszi át a székesfehérvári székhelyű Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) vezetését.

Tárgyaltak arról is, hogy amíg megérkeznek Szlovákia saját vadászrepülői, Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt részt vesz Szlovákia légtérrendészeti feladatainak ellátásában. Hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett ebben az ügyben.

Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, örül, hogy a két ország közötti együttműködés a védelem terén is problémamentes. Megjegyezte: vannak olyan témák, amelyekben teljesen egyetértenek, és vannak, amelyekben nem, de ez nem azt jelenti, hogy ezekről nem kell tárgyalniuk, épp ellenkezőleg, ezeben kell megegyezniük.

A miniszter méltatta az együttműködést a székesfehérvári többhaderőnemi hadosztály-parancsnokság munkájában.

Az ukrajnai háborúról azt mondta, a két ország kölcsönösen tiszteletben tartja egymás álláspontját. Együtt igyekszünk találni olyan pragmatikus megoldásokat, amelyek segítenek Ukrajnának, hogy védekezni tudjon és le tudja győzni az orosz inváziót – jelentette ki.

Jaroslav Nad hangsúlyozta: Szlovákia továbbra is segíteni fogja Ukrajnát politikai, diplomáciai, humanitárius és katonai területen. Meg vagyunk győződve, hogy Ukrajna oldalán van a morális és nemzetközi jog, és segíteni akarunk Ukrajnának abban, hogy ezt meg tudja védeni – emelte ki.

A magyar szerepvállalásról a szlovákiai légtérrendészeti feladatokban azt mondta, várhatóan a tavaszi V4 miniszteri találkozón alá tudják írni az erről szóló megállapodást.

Korábban írtuk