Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív
Hirdetés

Hornung Ágnes az Erzsébet-táborokat fontos családpolitikai intézkedésnek nevezte, amellyel a kormány anyagi támogatást is nyújt a családoknak, mivel leveszi vállukról a táboroztatás terhét. Emellett az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően a gyermekek XXI. századi körülmények közt, biztonságban kapcsolódhatnak ki – jelezte.

Az államtitkár hangsúlyozta: az Erzsébet-táborok – amelyeknek fő bázisa a Balaton – már négy évszakossá váltak, és olyan komplex rendszert jelentenek, amelyet minden magyar család igénybe tud venni.

Emlékeztetett: a táborok 2012-2022 közt több mint egymillió résztvevőt fogadtak. Míg 2012-ben még csak 17 ezren voltak a különböző típusú táborokban, tavaly már több mint 180 ezren és idén is ugyanennyi résztvevőre számítanak – mondta Hornung Ágnes. Hozzátette: ez tíz év alatt több mint tízszeres növekedést jelent.

Hornyák Tibor, az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta: idén május közepén már elkezdődtek osztálykirándulásaik turnusonként mintegy 2400, összesen több mint 16 ezer diákkal.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: a szervezők számára a biztonság a legfontosabb, ennek érdekében balatoni táboraikban 24 órás gyermekorvosi felügyeletet biztosítanak, és Zánkán 70, illetve Fonyódligeten 24 ágyas, jól felszerelt egészségügyi központokat működtetnek. Emellett a parton vízimentők teljesítenek szolgálatot, az Országos Mentőszolgálat pedig 24 órában esetkocsival van jelen a táborokban.

A járványügyi protokoll mellett tavaly óta vészhelyzeti parancsnok is teljesít szolgálatot, a gyermekek biztonságát pedig egy, az adataik mellett ismert betegségeiket, szüleik, tanáraik elérhetőségét tartalmazó QR-kódos karszalag garantálja – ismertette az alapítvány elnöke.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója úgy fogalmazott: minden szülő biztos lehet abban, hogy a legbiztonságosabb helyen van gyermeke az Erzsébet-táborokban. A mentők a Balatonnál kikapcsolódó fiataloknak minden héten népszerűsítik a hivatást és bővítik életmentő ismereteiket.

Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója a korszerű egészségházakat méltatta, amelyekben kollégáik 24 órában egészségügyi ellátást biztosítanak a táborozóknak.

Kis Tamás, a Valton Sec. Zrt koordinációs igazgatója közölte: már kilenc éve működnek együtt a szervezőkkel a táborok biztonságának garantálásában. Hozzátette: a vészhelyzeti parancsnokot is ők adják.

Dékány Balázs, Veszprém vármegye rendőr-főkapitánya megnyugtatónak nevezte a tábor személyzetének felkészültségét, majd hozzátette: a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési előadásokkal is készül a táborozóknak.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke bejelentette, hogy a zánkai és a fonyódligeti táborokban a strandokat felszerelik a táborokat szervező és működtető alapítvány által beszerzett kanadai fejlesztésű, egyenként több mint hárommillió forint értékű készülékkel, amely a víz alatti kutatásban nyújt azonnali segítséget. Ezek használatára a strandokon dolgozó vízimentők a tábori személyzetet is kiképzik.