Fotó: T. Szántó György/Demokrata, szerk.
Hirdetés

A műsorban elhangzott, hogy csődbe viheti Gyöngyöspata önkormányzatát a szegregált oktatást elmarasztaló kúriai döntés, miszerint 100 millió forint kártérítést ítéltek meg azoknak a romáknak, akiket 2004-től külön oktattak a helyi iskolában.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: a gyöngyöspatai iskola pedagógusait megbélyegezték és az intézményt tették felelőssé, mert nem készítette fel roma tanulóit megfelelő tudással, azonban ha külön nézzük az eseteket, akkor más képet kapunk arról, hogy kinek milyen felelőssége van az ügyben.

Mint mondta, két eset is magyarázza azt, hogy miért sérti helyben, és egyébként országosan is az igazságérzetet a gyöngyöspatai iskoláról szóló bírói döntés.

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az egyik kártérítést nyert volt tanuló, aki több mint 3 millió forintra számíthat, 16 éves korára 6 osztályt végzett el, háromszor bukott, majd kimaradt az oktatásból. Ennél az esetnél is az iskolát tették felelőssé, annak ellenére, hogy a volt tanuló 2040 órát hiányzott – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az érintett tanuló már végrehajtási eljárást is indított Gyöngyöspatával szemben.

Egy másik gyöngyöspatai család is több több millió forintra vár, a börtönviselt apa a rossz börtönkörülmények, az erőszakos bűncselekményeket elkövető fia pedig az iskolai ügy miatt perelt – mutatott rá Horváth László.