Miután a magyar fiatalok – labdarúgásunk történetében először – megnyerték csoportjukat és ezzel a legjobb tizenhat közé jutottak, Csehországgal kerültek szembe. A találkozón Kiss Máté révén, a 15. percben mi szereztünk vezetést, de bő tíz perccel később a csehek Vosahlik góljával egyenlítettek.

A kilencven perc aztán nem hozott több gólt, ezért következett a hosszabbítás. Számunkra rosszul, hiszen a cseh Rabusic gyorsan betalált, ám az Olaszországban légióskodó Koman Vladimir gyönyörű szabadrúgásgóllal visszahozta a reményeinket, egyenlített.

Mivel a 120 perc leteltével 2-2 volt az állás, tizenegyespárbajban kellett dönteni. Ekkor már mi örülhettünk: kapusunk, Gulácsi Péter három büntetőt is kivédett, így 4-3-mal megnyertük a „szétlövést”.

A négy közé jutásért pénteken Olaszországgal játszunk.