– Érte komolyabb meglepetés, mióta bejelentette, hogy elvállalja az önnek felajánlott alelnöki tisztséget a megalakuló Fidesz-Magyar Polgári Szövetségben?

– Mindkét irányból. A kellemesebb, amikor naponta érzem a pozitív hozzáállást, a biztatást mindazoktól, akik hozzám hasonló értékeket vallanak, stílust képviselnek. Közülük többen, akárcsak jómagam, ez idáig független, szabad polgárként élték az életüket, és nem tudták eldönteni, hogy aktivizálják-e magukat a polgári oldalon vagy sem. A dolog kellemetlenebb része, hogy a baloldal, a baloldali médiumok intenzív össztüzet zúdítottak rám, miért akarok politizálni, illetve, ha már elvállaltam Orbán Viktor felkérését, akkor miért nem mondok le a MOB-elnöki megbízatásomról. A főpolgármesteri választáson kizárólag a személyemről volt szó, most viszont rajtam keresztül az alakuló polgári szövetséget támadják.

– Leginkább az olimpiai bizottság elnöki posztja miatt, mondván, a MOB-nak politikamentesnek kell lennie. A szervezet legutóbbi elnökségi ülésen hét támogató, hat tartózkodó és egy ellenszavazat született. Mit gondol, a MOB következő közgyűlésén, a most tartózkodók ön mellé állnak a két tisztség összeférhetetlenségének megítélésekor vagy lemondatják?

– Úgy látom, hogy alábbhagyott az elmozdításomra tett kezdeti nekibuzdulás. Feltételezem, hogy a hatalmon lévő baloldali pártok és a kormány is belátta, nem szabad megtámadni a tisztességes szándékkal, jó ügyön fáradozó civil szervezetet. Egy évvel az olimpiai játékok előtt egyáltalán nem volna szerencsés, ha megbontanák a Magyar Olimpiai Bizottság egységét. Eddig is több politikus tevékenykedett és dolgozik most is az Olimpiai Bizottságban. Közös a célunk, az olimpia, a sport.

– Említette egy nyilatkozatában, hogy a menesztett Jánosi Györggyel jó munkakapcsolata volt. Gyurcsány Ferenctől mit vár?

– Ezt az ügyet nem kívánom kommentálni. Az viszont tény, hogy a gyermek- és ifjúsági minisztérium az egyik legfontosabb tárca, mert a jövő generációjának az egészsége, jó kedve, fizikai aktivitása, munkaereje, ha úgy tetszik, az élet öröme van e minisztérium vezetőjének a kezében. Itt óriásit lehet alkotni. Egyértelmű, hogy bármely MOB-tag és az szervezet elnöke is csak úgy tud megfelelően dolgozni, ha a mindenkori kormánnyal, annak képviselőjével, a sportminiszterével jó kapcsolatot ápol. Ez az ars poeticám, és ez is marad, akárki a tárca vezetője. Egyébként pályafutásom alatt a nyolcadik minisztert fogom köszönteni. És én köszönteni fogom…

– Térjünk vissza a MOB-on belüli ellentétekre. Ahogy említette, úgy érzi, kezd elsimulni a személye körüli vita. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a MOB elnökségi tagja a Hír Tévének nyilatkozva azt mondta, adnak önnek egy esélyt, hiszen több baloldali politikus is van az elnökségben. Vagyis, bizalmat szavaznak Schmitt Pálnak és majd a 2004-es olimpiától teszik függővé, hogy megmaradhat-e a MOB-elnöki tisztében. Nem furcsállja ezt?

– Nem, mert ezt kértem. Nevezetesen, hogy az olimpia előtt egy évvel ne bolygassuk meg az olimpiai csapatot, se a szervezetet, aminek jelenleg én vagyok az elnöke.

– Ennek olyan olvasata is lehet, hogy nem a baloldaliak hátráltak meg, hanem elfogadták a MOB elnökének javaslatát, és kegyet gyakorolnak, megadják neki a bizonyítási lehetőséget…

– Egy év alatt kiderül, hogy sandaságokkal, ilyen-olyan hátsó szándékokkal akarok mindenáron foggal-körömmel a MOB elnöke maradni, politikát bevinni a szervezetbe, vagy továbbra is az az olimpiai bajnok, az olimpiai eszme iránt elkötelezett ember maradok, aki szerint lehet együtt csinálni a két tisztséget. Az egyik oldalon egy polgári szövetségben alelnök leszek, ha megválasztanak, miközben a sportban félreteszem ezt, és úgy végzem a dolgom a MOB-nál, ahogy azt a többi 154 felesküdött tag is teszi.

– Gyenesei úr mondta ugyanebben a beszélgetésben, hogy Kaposváron találkozik önnel egy közös eseményen, majd leülnek egy fehér asztalhoz és megbeszélik a dolgokat, de hozzátette, a kívülről jövők, Szekeres Imre, Baráth Etele értéket vittek be az olimpiai bizottságba, miközben önről azt mondta, inkább kifelé viszi…

– Őket politikusokként választották meg, engem pedig – így mondja – úgy, hogy még függetlennek deklaráltam magam. Vajon most is megválasztanának-e, hogy tudják, elköteleztem magam az egyik irányba, szól az okfejtése. Ő a Centrum Párt alelnöke. Jogi értelemben ugyanolyan párt, mint az MSZP vagy a Fidesz. Akárhogy is, az egyetlen olimpiai bajnokként, 20 éve vagyok a NOB tagja, az első magyar alelnöke és biztos, hogyha bármi probléma lett volna velem, nem választottak volna meg MOB elnöknek háromszor, fölállva, tapsolva. Akkor már ott voltak a mostani ellenzőim is mint politikusok és ők is tapsoltak. Én bíztam, bízom benne, hogy értéket képviselek.

– Ez a politikusok Janus-arca…

– Hogy ők hoztak értékeket, én meg semmit? Hát, ez nagyon sanda megfogalmazás.

– A 2012-es olimpia rendezésének lehetőségéről, pontosabban az arra való pályázatról is lemondott a Medgyessy-kormány. Ezt hogyan értékeli?

– Sajnálattal, de fegyelmezett sportemberként tudomásul vettem a kormány döntését. Azért is szomorú ez, mert éppen az általam vezetett MOB rendkívül jó néven vette volna, ha legalább pályázunk. Úgy döntöttünk, hogyha a „nagyok” – a főváros és a kormány – fölvállalják a nemzeti összefogást, ezt az óriási kihívást, akkor a MOB is mindent megtesz azért, hogy 2012-re 28 sportágban szakmai oldalról megszervezze az olimpiát, és hogy azon a magyar sportolók sikerrel vegyenek részt.

– Meglehetősen nemzetietlennek tűnik, hogy a Medgyessy-kormány, amely jó esetben még két évig lesz hatalmon, lemond egy olyan lehetőségről, aminek az ország fejlődésére gyakorolt hatása jóval túlmutat a mostani választási cikluson. Mi a véleménye erről a megközelítésről?

– Tudomásul kell venni, még ha sajnálatos is, hogy a Medgyessy-kormány a saját mandátumán belül mondott le a pályázatról, hiszen azt 2003. július 15-ig kellett volna benyújtani. Számomra egyébként van ennek a döntésnek egy biztató momentuma.

– Mi lenne az?

– Mintha úgy nyilatkoztak volna, hogy megvizsgálják a lehetőségét, melyek azok az olimpiai játékok, 2016-ban vagy 2020-ban, amikor a siker reményében pályázhatnánk. Természetesen azt nem lehet tudni, hogy akkor melyik kormány lesz helyzetben, de tudomásom szerint létezik olyan elképzelés, hogy megindulhat egy hosszú távú fejlesztés. Ha a kormány ezt komolyan gondolja és elindítja ezt a programot, az nagyon fontos lehet. Ellenkező esetben sok időt veszítünk, ismét a nulláról indulhatunk.

– Naponta halljuk, hogy milyen siralmas állapotban van az ifjúság és egyáltalán az egész társadalom egészségi, mentális állapota. Ha valami, hát a sport népszerűsítése sokat változtathatna ezen. Amennyiben pályáztunk volna, akkor ezekben az állapotokon is változás következhetne be. Ráadásul a gazdasági fejlődést, a nemzeti összefogást is elősegítette volna a 2012-es olimpia megrendezése, ami nem illeszthető a baloldali-liberális programba. Jól látjuk?

– Azok, akik kezdeményezték a pályázat lemondását, biztosan fölmérték ezt is. Az elmúlt időszakban az olimpiai játékok minden rendező városnak, minden területen óriási többletet hoztak. Úgy értem, az elkészült létesítményekben, melyek ott maradtak a következő nemzedékeknek és természetesen lendületet adtak az ország gazdaságának, mert a szaldó az utóbbi játékok mindegyikén pozitív volt. És valóban létezik egy olyan többletvonzata is ennek, amit nehéz megfogalmazni, de nevezhetjük lelki, erkölcsi, történelmi-kulturális hozadéknak, a következő generációkra hagyott értéknek. Hogy egyszer mi is megcsináltuk, megrendeztük a világ legnagyobb játékát, vendégül láttuk szinte az egész világot! Ez pedig egyfajta tartást is ad a következő nemzedéknek. Igen, óriási lendületet kapott volna a magyar sport, infrastruktúrában, tudományban, és az ifjúság nevelési, míg a társadalom életviteli, egészségi állapotának fejlődésében.

– Politikusként, de akár mint MOB-elnök, mennyire bízik meg a most hatalmon lévőkben, hogyan fogadja el megnyilatkozásaikat, amelyeket időről időre el kell szenvednie, mint például az olimpiai pályázat visszamondását? Felkészült ezekre?

– Felkészültem, de azt ne várja senki tőlem, hogy egyfolytában kritizálni fogom a kormányt, ellenzékből. Úgy vélem, nekem a pozitív ügyek, a mozgósítás, a jobboldalban lappangó erők felszínre hozatala, a polgári körökkel, esetleg más civil szervezetekkel való dialógus, kapcsolat fenntartása lesz a feladatom.

– Gondolja vagy beszéltek is erről Orbán Viktorral?

– Ez idáig nem beszéltünk konkrétumokról. Egyébként a hozzám közelálló témák az egészséges életmód, az ifjúság kérdése, a környezet védelme, a külügyek, a diplomácia, a protokoll, az európai politika, tehát, amiben idáig éltem. S amihez sokat hozzáolvastam, tanultam.

– Mi volt az a döntő momentum, amivel Orbán Viktor meggyőzte önt, hogy vállalja el az alelnökséget, amire azt mondta, na igen, ez nekem való?

– Igazándiból nem érvelt, azt mondta, közös munkára kér a létrehozandó szövetségben. És hozzátette, nem kell azonnal válaszolnom, gondolkodjak el az ajánlatán. Tájékozódtam, konzultáltam, és arra a megállapításra jutottam, hogy elfogadom a felkérést, mert már korábban gondoltam arra, hogy ne függetlennek, hanem elkötelezettnek deklaráljam magam. Tehát nagyon jó volt Orbán Viktor időzítése. Lehet, hogy néhány évvel ezelőtt elmentem volna mellette, persze nem rezzenéstelen arccal, mert azért nem akármilyen ajánlatot kaptam. De mondhatni, a kereslet és a bennem szunnyadó kínálat – mármint hogy fölkínálom, fölajánlom a függetlenségemet – most szerencsésen találkozott egymással.

– Főpolgármester-jelöltként megmérette magát és népszerű volt, igen szép eredményt ért el. Talán annak köszönhető e felkérés – mert igazából nem válaszolt arra, hogy Orbán Viktort mi motiválhatta, hogy éppen, Schmitt Pált, a NOB protokollfőnökét, a MOB elnökét válassza az alakuló szövetség egyik alelnökének -, hogy jól szerepelt a főpolgármesteri választáson?

– Nem, de a fővárosi kampányom során igyekeztem méltósággal viselkedni. Lehet, hogy ez a stílus, lehet, hogy a nemzetközi tapasztalatom hiányzik a csapatból. Lehet, hogy a hangsúlyozott civilségem, a korom, a polgári létem… Nem tudok mást mondani. És az is igaz, hogy ezzel nem is foglalkoztam.

– És a diplomáciai tapasztalata?

– Lehet. Vannak elemzők, akik azt mondják, hogy egyfajta, a Fideszétől eltérő más stílus megjelenítésének vagyok a szimbóluma.

– Nem találkozott sértett fideszesekkel?

– Ez idáig nagyon korrektül, tisztességesen, hogy úgy mondjam, jó szívvel fogadtak. Csapattagnak tekintettek, még ha külsősnek is. Végül is a főpolgármesteri kampányban fölvállaltuk egymást, nem indítottak ellenem jelöltet, én pedig igyekeztem képviselni a konzervatív értékeket. Egyfajta olyan tisztességes hozzáállást és elképzelést a város vezetéséről, amiről úgy gondoltam, hogy megvalósítható.

– Mire gondol?

– Budapestet, ezt a gyönyörű várost jelenleg a szenny és mocsok lepi el, nem fejlődik. Mintha nem is létezne a Demszky-féle városvezetés. Azt hiszem, igen sok értékes és hasznos feladatot tudtam volna elvégezni főpolgármesterként.

– Konzervatív politikát említett. A keresztény konzervatív értékekre gondolt, vagy hagyjuk a vallási jelzőket?

– Úgy érzem, hogy részben a történelemből igyekszünk megőrizni pillanatokat, tetteket, személyeket, időszakokat, értékeket, nemcsak magunk számára, hanem a következő generációnak. Konzervatív a vallás, de évezredes érték, és konzervatívnak tekintendő a hűség és a család is. Aztán a magyar nyelv iránti odaadó alázat, a kultúrának a szeretete, mindezek olyan vonások szerintem, amelyek összeállnak az emberben, és ettől dönti el, hová tartozónak érzi magát.

– Úgy tűnik, mintha Schmitt Pál most jutott volna el arra a szintre – és ehhez kapcsolódik, hogy az ön konzervatívvá érése találkozott Orbán Viktor felkérésével -, miszerint az érzéseit, a világról alkotott nézetét most már a politikai gyakorlatban is megvalósíthatja. Igaz?

– Reményeim szerint igen. Olyan polgári családban születtem, éltem, ahol a szüleim azon fáradoztak – pedig nem voltak tehetősek -, hogy megtanuljuk, mi az a tisztesség, az alázat. Ezt folytatom magam is, vagyis nem új keletű, hogy most konzervatívként jelenek meg. Legfeljebb ezt az érzést most már jobban meg tudom fogalmazni. Egy konzervatív embert érdekli a múltja, a saját gyermekei, unokái sorsa, a jövője. A liberális ember ezzel szemben az egót, önmagát állítja mindennek a középpontjába…

– A családja nem próbálta meg lebeszélni a politikai kalandról?

– Nem. Sőt, inkább azt keresik, hogyan tudnának segíteni. A feleségem is óriási lelkesedéssel fogadta a hírt, látott hozzá, hogy az új feladathoz nyugodt családi hátteret biztosítson nekem.

– Biztos benne, hogy nincs olyan folt az életében, amit nem használ ki a baloldal?

– Csak nem képzeli, hogy arra a szövetségre, amire oly nagy tisztelettel tekintek, próbálnék valamilyen negatívumot hozni vagy beárnyékolni azt?! Akkor Orbán Viktornak legalábbis el kellett volna mondjam, hogy, kedves Viktor, itt és itt azért jelentgettem, vagy van dugi 200 millió dollárom…

– Nem gondolja, hogy a magyar baloldali (bulvár és nem bulvár) média, a baloldal még abból is tud hírt gyártani, ami meg se történt önnel vagy a családjával…

– Ismét hangsúlyozom, a polgármesteri kampányban kiderült volna, ha bármi folt volt vagy van az életemben. Azonkívül, mint nagykövet, kétszer teljes átvilágításon mentem át. Minisztériumok, miniszterelnökök ismerhettek jobbról is meg balról is. Szóval, az életem egy nyitott könyv.

– Azért az más, ha valaki főpolgármester-jelölt vagy politikus.

– Jó, elfogadom, de csak koholt dolgot tudnak kitalálni. A bulvársajtó is kitüntető figyelemben részesít egyelőre, anélkül, hogy bántanának. Mint sportember, velük is normális kapcsolatban voltam. Megpróbáltam segíteni nekik, hogy elérjék az olimpikonokat, hogy jussanak hozzá a sport érdekes híreihez.

– Ez a korszak május 17-ével lezárul. Egy új Schmitt Pál kerül a magyar nyilvánosság elé, és a média is így fogja megközelíteni. Márpedig számukra a polgári oldal egyelőre nem ellenfél, hanem ellenség. Nem tapasztalta még?

– Lehet, de ezzel együtt nem egy új Schmitt Pál lesz, hanem ugyanaz, aki tegnap is volt. Legfeljebb a hovatartozásomat egy szövetségben deklarálom. A belépésem – a tizedikei elnökségi ülés után – tény. Megtisztelő, hogy többek között Szokolay Sándorral, Koltai Gáborral együtt fogadott be a Fidesz. És megválasztásom esetén nem az lesz az elsődleges célom, hogy a másikról rosszat mondjak, hanem hogy az ügyeket javítsam a magam módján.

– Tehát felkészült és bírja a támadásokat?

– Igen. Most például már azon veszem észre magam, hogy sajnálom azokat az újságírókat, akik a lejáratásomon fáradoznak. Persze nem olvashatok el mindent, de néha jönnek az ismerősök, és mondják, hallottad, mit írtak rólad a 168 Órában, hallottad, ki mit nyilatkozott? Mondom: nem hallottam, és nem is érdekel, végzem a munkám tovább…

– Sportolóként lehet, hogy megvannak a jó védekezési reflexek, de a „visszavágást” azért még gyakorolni kell. Vagy nem érzi ennek hiányát?

– Talán igen. De a szövetségnek nem az a feladata, hogy holnaputánra deklarálja, hogy ennyien vagyunk és győztünk. Még nagyon messze van bármiféle győzelem, még messze van bármiféle megméretés is. Ha valahol első helyen tudok majd konkrétan, mérhetően lépni, az az Európai Parlamenti választások lesznek.

– Ön lesz a listavezető?

– Nem tudom.

– De befutó helyre számít?

– Szívesen venném, ha ott lennék, mert részben biztos vagyok benne, hogy szimpátia övezné az indulásomat. Több nyelven beszélek, az Európai Tanács egyik bizottságában most is ott vagyok. Tehát nem lenne idegen tőlem az ilyen munka.

– Visszakerülne abba a közegbe, amelyet ismer. Nem biztos, hogy a hazai belpolitika az ön igazi terepe. Vagy nem jól látjuk?

– Sokan mondták, nem kellett volna beszállnom a ringbe, milyen jó volt az állóvíz, minden rendben volt veled, az élet napos oldalán sütkéreztél idáig, sokat utaztál, azzal foglalkoztál, amit szeretsz, amihez értesz, ahol bajnok vagy, most kell neked bemenni egy ilyen jeges, csúszós pályára.

– Mivel szereli le a bölcsnek tűnő tanácsokat?

– Senki nem születik nagy politikusnak, senki nem születik polgármesternek és miniszternek se. Úgy érzem, van annyi tapasztalatom, hogy akármiről beszélünk is, ahhoz valamit hozzá tudok tenni. Ha nem értem, akkor azt bevallom és segítséget hívok. Nem szégyellem ezt. Csapatember voltam egész életemben, és ennek biztosan hasznát fogják látni a szövetségnél is.

– Kapott valami menekülőutat, ha mégsem sikerülne a terve?

– Ha nem választanak meg?

– Nem. Ha megválasztják, de esetleg úgy érzi, akár fél év múlva, hogy nem az igazi. Tegyük fel, még az EP-be sem jut ki.

– Nem hiszem, hogy ez megtörténhet. Gondolom, Orbán Viktor sem olyan embernek ismer, hogy fél év után feladnám. De nem is lehet ilyen hamar megmérni, mit is érek. Mondom, ez egy hosszú távú építkezés, ahol feladatom van, ahol számítanak rám. Hosszú távra gondolkodom, bár 60 éves vagyok, igyekszem magam fitten tartani, ezért is operáltattam meg a térdemet például. A Gondviselő akarta, hogy így alakuljon a sorsom…

– Szívesen fogadják a fiatalok?

– Nagyon.

– Még azok is, akik esetleg áldozatul esnek az átalakításnak, mondjuk a megyei elnökök?

– Ezzel még nem volt probléma.

– Tervezi, hogy valamelyik tagozatba is belép?

– Igen, a kulturális tagozatba, hiszen itt lesznek jelen a tudomány, kultúra, sport, művészetek képviselői.

– Pokorni úr is ott van. Ez egy erős tagozat lesz?

– Igen, de erős lesz a többi is, nagyon remélem. Sőt mi, sportolók majd még a többi tagozatba is delegálunk izgalmas embereket, hiszen vonzók ezek a csoportok. Kihívást jelentenek, és egy sportoló emellett nem megy el.

– Azért ezzel is vigyázni kell, mert sok sportolót megróttak amiatt a baloldali médiumokban, hogy odaálltak a Fidesz támogatói körébe. Nem hallott erről?

– Nem olvastam ilyet. De ki róhat meg egy sportolót? Ki róhat meg bárkit, ha bármilyen szervezet mellé leteszi a voksát, ha demokratikus és alkotmányos alapjogait gyakorolja?

– Egerszegi Krisztinát, Kokót említették, hangsúlyozva, hogy a Fidesz kezdi magába szippantani a sportolókat, és lehet, hogy Schmitt Pál valamiféle embléma lesz ehhez, hogy még többen jöjjenek…

– Senkit nem kértem fel, hogy csatlakozzon a Fideszhez. Ezzel együtt nem csodálnám, ha a jó példát látva sokan követnének. Ezt el tudom képzelni. Nem is szeretném, ha megosztanám az olimpiai mozgalom családját azzal, hogy te igen, te nem, te gyere, te ne gyere. Száz olimpiai bajnok írta alá a budapesti kampányomat, ez elég nagy erő, és soha nem használtam föl azt, hogy néhányan nem írták alá. Ezzel és a 2012-es olimpiai játékok pályázatának elmaradásával se operáltam. Az olimpia szó nem került elő az utóbbi időben a megnyilatkozásaimban, csupán néha olyan összefüggésben, hogy megemlítettem, olimpiai bajnok vagyok.

– Nem fenyegették meg? Nem kapott olyan levelet vagy telefont, hogy vigyázz, állítsd le magad?!

– Nem, és azt hiszem, ilyennek nem is szabad bekövetkeznie. Nem jelentek akkora veszélyt.

– Az anyák napi drogtüntetésen nem vett részt, pedig láthatta volna, hogy a drog ellen tüntetők sokkal többen voltak…

– Ez teljesen jogos. Sokkal többen kell lenniük azoknak, akik féltik a saját gyereküket, akik normálisan gondolkoznak, hogy milyen óriási veszély a kábítószernek a legkisebb fokozata is. Szerintem is a marihuána az előszobája a keményebb drognak. A kábítószer a világ negyedik legnagyobb veszélye e században.

– Ahhoz képest az SZDSZ-politikusok szép számmal odaálltak a drogtüntetők mellé…

– A liberális gondolkodásmód sok mindent megenged…

– És sok mindent nem tolerál…

– Igen.

– A politikai feltűnése miatt hagyták el baloldali vagy liberális barátai, ismerősei?

– Nem. Bár úgy látom, hogy a MOB-tagok között már az elnökség is megosztott. Akik a másik oldallal szimpatizálnak, most inkább távolságot tartanak tőlem, de talán ez érthető, és ettől még a munkakapcsolat nem vész el. Eddig sem ápoltam barátságot – a szó nagybetűs értelmében – emberekkel a munkám során.

– Az elvadult hazai politika világában új színfoltot fog hozni?

– Ebben bízom, a példamutatás erejében, abban, hogy ha van érték és valóban van teljesítmény, ahhoz igenis lehet gratulálni. A gyűlölködéssel csak magunk rontjuk el a közhangulatot, a gyermekeinket. Nem akarnak magyarnak lenni, ha azt látják, hogy a felnőttek mást sem csinálnak, mint egymást gyűlölik, megalázó dolgokat művelnek egymással. Én ellenfélnek igen, de senkit nem tartok az ellenségemnek.