Herczegh Anita a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ Több szem többet lát című éves szakmai tanácskozásán bemutatta a férjével, Áder János köztársasági elnökkel 2021 tavaszán közösen létrehozott alapítvány elmúlt csaknem egyéves működését.

Hirdetés

Kiemelte, hogy az alapítvány olyan támogatást akart biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.

Mindez azt is jelenti, hogy az alapítvány mintegy húsz évben gondolkodik, és ehhez évente több száz millió forintot kell összegyűjtenie a működésére – fűzte hozzá.

A köztársasági elnök felesége elmondta, hogy az alapítvány a gyerekeket személyre szabottan segíti: ez lehet ösztöndíj, lakhatási, szociális juttatás, a közlekedés támogatása és még számos olyan gondoskodási forma, amely szükségük van, a fejlődésüket, gyarapodásukat, tanulásukat, megélhetésüket segíti.

Herczegh Anita szólt arról, hogy az alapítvány együttműködik a legnagyobb magyarországi karitatív szervezetekkel, a Magyar Vöröskereszttel, a Katolikus Karitásszal, a Baptista Szeretetszolgálattal, az Ökumenikus Segélyszervezettel, a Református Szeretetszolgálattal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Karitatív Tanáccsal is.

Már eddig 1200 gyerek jelentkezett, és tavaly 1004-en kaptak, összesen 176 millió forint támogatást az alapítványtól – ismertette.

Korábban írtuk