A munkákra a forrást a Nestlé Hungária biztosítja; közleményük szerint a támogatásból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szobái, folyosói, közös helyiségei, valamint vizes blokkjai is megújulnak jövő nyárra.

Hirdetés

A közleményben idézték Hauser Pétert, a kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának főorvosát, aki hangsúlyozta: a rehabilitációnál nagyon fontos, hogy olyan közegben történjen, amely hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy az eredményes kezelés végén gyógyultan távozzanak, és minél könnyebben tudjanak visszailleszkedni eredeti élethelyzetükbe.

Helene Kovalevsky, a Nestlé élelmiszeripari vállalat diósgyőri és szerencsi gyárának igazgatója azt emelte ki, hogy a támogatás illeszkedik a cég közös értékteremtési tevékenységébe, amelyben „az egészség és az egymásra figyelés hagyományosan meghatározó”. A Nestlé Hungária három magyarországi gyára közül a diósgyőri és a szerencsi is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol 900 embert foglalkoztatnak.

Korábban írtuk