Azt írták: január 1-től a Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei határszakaszon 238 alkalommal támadtak rá határsértők rendőrökre, honvédekre és fegyveres biztonsági őrökre. A karók, a botok és különböző méretű kövek, tégladarabok dobálása, sőt az egyenruhások irányába történbő homokszórás is mindennapossá vált, ezidáig 28 rendőrnek okozva sérülést – tették hozzá.

Hirdetés

Az ORFK közlése szerint hivatalos személy elleni erőszak miatt 61, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt pedig 78 alkalommal indult idén eljárás.

Tudatták azt is, az illegális migránsok erőszakos, gátlástalan fellépése a határ védelmét szolgáló eszközökben is jelentős kárt okozott: rendőrségi és honvédségi járművekben 120 alkalommal keletkezett kár, egy-egy esetben akár több millió forintot is meghaladóan. A rongálás 19 esetben kamerákat, 33 alkalommal pedig a határzárat érintette.

Hozzátették: legutóbb csütörtök délután kővel támadtak a migránsok a rendőrökre, egyikük fejsérülést szenvedett. Az illegális migránsok ezzel egyidőben megdobáltak egy megkülönböztető jelzéssel ellátott autót, kárt okoztak egy pihenőkonténerben, illetve egy magasfigyelő plexiből készült elemeit is le-, illetve betörték. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség eljárást indított.

Az ORFK közleményében azt írta: folyamatosan nő a Magyarország határát jogellenesen átlépő, vagy azt megkísérlő határsértők száma. A határsértők egyre agresszívebbek és nem válogatnak az eszközökben, a határt védő rendőrök és katonák azonban határozottan lépnek fel a jövőben is a jogsértőkkel szemben – közölték.

Korábban írtuk