Fotó: MTI
Hirdetés

Kovács Zoltán az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás kapcsán kijelentette: mindazok, akik a meghallgatás során a jogállamiságról beszélnek, szinte kivétel nélkül maguk is megsértik ezeket az elveket.

Nevetségesnek nevezte, hogy a meghallgatás során a kérdezők nem foglalkoztak a tényekkel, ugyanis röviddel az Európai Parlament indokolással ellátott jelentésének elfogadása után Magyarország már részletesen megcáfolta az abban foglalt összes vádat.

„Ne feledjük, a forgatókönyvet nem jogszabályok szerint írták átláthatóan és nyíltan, hanem a civil szervezetek és a nyíltan magyarellenes bürokrácia színfalai mögött” – fogalmazott.

A jogállamiság helyzetének feltárására irányuló eljárást egy „soha véget nem érő történethez” hasonlította.

„Soha nem lesz elég a ”Soros-kórus„ számára. Egy ilyen ”eljárást„ nyilvánvalóan nincs szándékukban lezárni” – írta.

Úgy fogalmazott, a meghallgatás során „kissé zavaróvá vált”, hogy a „Soros-ügyészek” teljesen figyelmen kívül hagyták az eljárási szabályokat.

„Így működik a ”Soros-kórus„: olyan kormány ügyét veszi fel napirendjére, amely ideológiai alapon szemben áll vele, figyelmen kívül hagyja a tényeket, az eljárási szabályokat, és saját politikai célja elérése érdekében akkor is folytatja, amikor a vita már érdektelenné vált – írta üzenetében az államtitkár.