Fotó: facebook.com/Potápi Árpád János
Hirdetés

Az államtitkár kiemelte, hogy a település egy 2019-es kormánydöntéssel kapta meg a sportberuházás lehetőségét. A 350 millió forintból a tornaterem megépítése mellett egy buszt is tudtak vásárolni a közösség számára.

A magyar nemzetpolitika egyik kiemelt területévé vált a sport az elmúlt években Kárpát-medence-szerte, ez látszik a nagy beruházásokból, az épülő sportakadémiákból is – tette hozzá. Potápi Árpád János szerint ezzel egyrészt egészséges életmódra neveljük a fiatalokat, másrészt pedig erős közösségeket hozunk létre.

„Amikor pedig a sportolók sikereket érnek el, azt nemcsak önmaguknak, a közösségüknek, hanem az egész magyar nemzetnek a javára érik el” – húzta alá, majd úgy folytatta: „nemcsak sikeres sportolók, sikeres tanulók, hanem büszke magyar emberek nőnek így fel”.

Tóthfalut a XIX. század elején Tóth József földbirtokos alapította, a magánbirtokán adományozott telkeket hetven családnak, majd iskolát és templomot építtetett. A település pedig elkezdett növekedni, és a mai napig létezik. Itt működik a topolyai labdarúgó akadémia egyik tagozata is, a most épülő tornatermet a sportolók és a helyi iskolások is használni tudják majd, remélhetőleg már jövő ilyenkor – részletezte Potápi Árpád János.

Korábban írtuk