Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Németh Angéla (DK) pénteki sajtótájékoztatón elmondta, arra kérik a választókat, hogy támogassák a csapatát, amely mögött széles körű összefogás áll.

Ha a képviselő-testületben biztos többségük lesz, akkor a kerületnek lesz elfogadott költségvetése, és az abban szereplő fejlesztéseket és béremeléseket teljesíteni tudják – jelentette ki.

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a sajtótájékoztatón szégyenletes dolognak nevezte, hogy egyszerű pártpolitikai megfontolásokból egy kerület költségvetése, így fejlődése is blokkolva van.

Németh Angélának és csapatának valóban a kerület fejlődése a legfontosabb, és a képviselő-testületben többségbe kerülve meg tudják majd szavazni a büdzsét, amely rengeteg fejlesztést tesz majd lehetővé – mondta.

Cseh Katalin úgy fogalmazott: Németh Angéla a tavaly szeptember végi időközi polgármester-választáson elért győzelme „visszaadta a reményt egy nagyon nehéz időszakban, és azóta vezetői képességei és a mögötte összegyűlt csapat reményt ad nekünk arra, hogy ez a kerület továbbra is a fejlődés és a modernizáció európai útján halad majd tovább, mint ahogy az elmúlt egy évben”.

A sajtótájékoztatón két ellenzéki képviselőjelölt is felszólalt, akik a Momentum tagjai. Gyurkó Dániel azt emelte ki, hogy a fejlesztések megvalósíthatók, megvannak hozzá a források, csak arra van szükség, hogy egy új többség elfogadja a kerület költségvetését. Palocsai Béla azt hangsúlyozta, hogy erős helyi közösségek kialakítására van szükség, valamint arra, hogy az oktatásügy helyi szintre kerüljön vissza.