Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Igor Matovic
Hirdetés

„Dél-Szlovákiára és Kelet-Szlovákia déli részére ez a kormány nem fog Szlovákia függelékeként tekinteni” – jelentette ki Matovic a találkozó utáni sajtóértekezleten.

Forró Krisztián újságírók előtt „fontosnak” minősítette, hogy az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztéseknek a magyar közösség is érezze az előnyeit, és – mint fogalmazott – „Dél- és Kelet-Szlovákiában is megvalósuljanak beruházások”.

„Ezekben a régiókban kulcsfontosságúak a fejlesztések” – tette hozzá Berényi József.

A szlovákiai magyar pártok és a magyar sajtó is a közelmúltban nyilvánossára került kormányzati tervekben hiányolta a magyarlakta vidékek fejlesztését és a régiónak szánt nagyobb figyelmet.

Korábban írtuk

Újságírói kérdésre válaszolva Igor Matovic „kényes kérdésnek” minősítette a kettős állampolgárság ügyét. Elmondta: kormánya azt tervezi, hogy lehetővé teszi egy másik állampolgárság felvételét azok számára, akik kötődnek egy másik országhoz. Kijelentését azonban nem pontosította. A szlovák belügyminisztérium már dolgozik a sokat vitatott törvény módosításán, amely a tárca sajtóosztálya szerint még október folyamán a kormány asztalára kerülhet. A kiszivárgott információk szerint azonban ez a módosítás sem tenné lehetővé azt, hogy a szlovákiai magyarok gond nélkül felvehessék a magyar állampogárságot.

A szlovák miniszterelnök leszögezte: más szlovákiai magyar pártok képviselőivel egyelőre nem tervez tárgyalni, úgy véli, hogy az MKP reprezentatív képviselője a szlovákiai magyarságnak.