A sorozat első részében felidézik: 2022. augusztus végén Márki-Zay Péter bevallotta, hogy több száz millió forinttal támogatták a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampánytevékenységét az Egyesült Államokból. Szó szerint azt mondta a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”.

Hirdetés

Márki-Zay azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze.

Márki-Zay azonban valamiért ezen a ponton mégis fontosnak érezte, hogy Kati Marton újságírót és barátait, illetve az irántuk érzett „végtelen” háláját megemlítse. Márpedig Soros György és fia, valamint Kati Marton vállaltan szoros kapcsolatot ápolnak, amit az alábbi, 2018. márciusi fénykép is bizonyít:

Szorosan ide tartozik, írják, hogy Márki-Zay márciusban egyszer már elárulta: szövetséget kötött az Action for Democracy amerikai kampányszervezettel.

Korábban írtuk

„Adományokból kampányolok, transzparensen, az elszámolásokat határidőre nyilvánosságra hozom. Zömmel hazai kisadományozók pár ezer forintjaiból dolgozunk, de pár napja megállapodást kötöttünk a Marton Kati által irányított amerikai Action for Democracy nevű szervezettel, mely kint élő magyaroktól gyűjt pénzt a kampányukhoz. Annak is minden centjéről elszámolunk majd. Kampányszakmai segítséget néhány önkéntes amerikai tanácsadótól kapunk. Van, aki Bernie Sanders csapatában dolgozott, más Obamát segítette, megint más Bloomberget.”

Szintén érdemes megfigyelni, hogy a kampánydonor alapítvány említése után Márki-Zay a kampánytanácsadókról kezdett beszélni, akiket „önkéntesnek” nevezett. Hogy az Egyesült Államokban jól fizetett, profi kampányokban részt vevő szakemberek vajon ingyen, a magyar baloldal kedvéért érkeztek-e hazánkba, azt mindenkinek a fantáziájára bízzuk.

A sokáig az Egyesült Államokban élő Márki-Zay Péter 2018-as vásárhelyi győzelme óta potenciális kormányfőjelölt volt a baloldalon.

Ezzel együtt 2021 őszéig úgy tűnt, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely lesz az összefogott hat párt közös jelöltje, és sokan az ellenzékben is lefutott ügyként kezelték a kétfordulós előválasztást, amely a tökéletes ugródeszka lehetett volna a főpolgármesternek. Mindebben szemmel láthatóan a Soros-hálózat támogatását is élvezte, így például 2021 szeptemberében Soros György Project Syndicate nevű oldalán közölte programját, szorosan együttműködött a főváros vezetésében a spekuláns által támogatott szervezetekkel, sőt az előválasztási kampányhajrá idején konferenciát is szervezett velük.

A főpolgármester kampánya azonban tavaly nyáron összeomlott, és bár több száz milliót költött önmaga reklámozására – máig tisztázatlan forrásokból –, népszerűsége egyre csak zuhant. Miután Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára megnyerte az előválasztás első fordulóját, néhány napon belül a második helyezett, Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára.

Bárki is adta a Márki-Zay szerint félmilliárdos forrást Karácsony füstbe ment kampányára, egy biztos: nem ellenezte nyilvánosan az illető, hogy a visszalépéstől a Karácsony számára bérelt helyeken immár Márki-Zay Pétert hirdessék. Az új jelölt pedig arra használta a felületeket, hogy novembertől 400 óriásplakáton hirdesse: Soros György nem telepített be migránsokat Magyarországra.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.