Fotó: facebook.com/Potápi Árpád János
Hirdetés

A nemzetpolitikai államtitkár a fejedelem szülőhelyén rendezett eseményen II. Rákóczi Ferenc példaértékű tetteiről, azok máig ható üzenetéről beszélt.

Hangsúlyozta: II. Rákóczi Ferenc erkölcsi tartása, a magyar szabadságért mindent feláldozó odaadása ma is példa mindannyiunk számára, s az, hogy ma rá emlékezünk, azt mutatja, hogy sosem a megfutamodókra, hanem a bátor kiállást választókra emlékezünk.

„Rákóczi példaértékű kiállása nélkül ma mi sem állhatnánk itt, nem beszélhetnénk magyar nemzetről sem. Csupán magyarul beszélők halmaza lennénk, az ilyen-olyan ideológiai megfontolásokhoz csapódva azt sem tudnánk, kik vagyunk, hova is tartozunk” – mondta Potápi Árpád János.

Korábban írtuk

A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott: a szabadság iránti vágy és cselekvés karakterét köszönhetjük Rákóczinak, mivel ő volt az, aki ráébresztette a nemzetünket arra, hogy szabadságunkat ki kell harcolnunk.

Potápi Árpád János a teljesen felújított borsi kastélyról azt mondta: a várkastély a „magyar minőséget” tükrözi, s az mindazoké, akik Rákóczi örököseinek tartják magukat. Hozzáfűzte: a magyar minőségre való büszkeség kimondása egyben őseink igényessége iránti tiszteletünk kimondása is, és a jelenben is kötelez arra, hogy ne engedjünk a bomlasztásnak, az egymás ellen fordítóknak, a családellenes és nemzetellenes ideológiáknak, mert a magyar minőség az önbecsülésünkből fakadó örök jobbra vágyás, és az e szerint való cselekvés.

Potápi Árpád János kiemelte: „ma legfőbb feladatunk, hogy egyenként, egységben álljunk ki a béke és a biztonság mellett, mert – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is minden fórumon világossá teszi – Magyarországnak, a magyar nemzetnek ki kell maradnia a szomszédunkban dúló háborúból”.

Az ünnepi beszédet követően a jelenlévők megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc szobrát, majd koncertet hallgattak meg a kastélyudvarban.

A mintegy 1200 lelket számláló, jelentős részben magyarok lakta Borsi kastélyának helyreállítását a magyar kormány támogatásának köszönhetően tavaly nyáron sikerült befejezni. A teljes felújításra Magyarország kormánya 8 és fél millió eurót biztosított, ebből újjáépítették a kastélyt és rendezték környékét.