Összesen 17 illegálisan működő szociális intézmény ellen folyik eljárás. Ebből hármat már be is zártak, egy pedig felszámolás alatt áll. A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője szerint az intézményekben a nem megfelelő szolgáltatás és a szakemberek hiánya károsíthatta a betegek egészségét, vagy akár a halálukhoz is vezethetett. Az ellátottakat sok esetben megfosztják vagyonuktól: az intézmények megszerzik ingatlanjaikat, vagy a szolgáltatáshoz képest magas térítési díjat kérnek tőlük.

Nemcsak a magánszemélyek, de a nem történelmi kisegyházak által fenntartott idősotthonok között is van olyan, amelyik nem az előírásoknak megfelelően működik. Ezek egyházi fenntartásúaknak számítanak, így emelt szintű állami normatívát kapnak az ellátottak után. Magyarországon ma viszonylag könnyű egyházat alapítani, 100 fő már létrehozhat vallási közösséget, és részt vehet az idősellátásban. Hazánkban több mint 200 bejegyzett kisegyház működik, közülük 20-30 foglalkozik idősellátással.

– Ma olyan intézmények is működhetnek legálisan Magyarországon, amikről mindenki tudja, hogy a céljuk a haszonszerzés és az idős embereknek a kifosztása, mégis nagyon-nagyon nehezen lehet ellene tenni, mert ehhez törvényeket kellene módosítani – mondta el a hírTV-nek Varga Zsolt, a Somogy Megyei Idősügyi Tanács titkára.

(hirtv.hu)