Hirdetés

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 18 146 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.

A maszkviseléssel kapcsolatos szerdán tett intézkedések közül 173 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt, közülük 24 embert figyelmeztettek, 61 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 88 feljelentést tettek a rendőrök.

Emellett tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken, valamint üzletekben és bevásárlóközpontokban egyaránt 17-17 emberrel szemben intézkedtek szerdán a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – ismertette Kiss Róbert.

Az üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 686 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 190 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Az alezredes beszámolt arról is, hogy szerdán a Bács-Kiskun megyei Ballószögön ideiglenesen bezárattak 7 napra egy presszót, mert ott vendégeket szolgáltak ki, akik szeszes italt fogyasztottak. Ezzel 111-re nőtt azoknak az üzleteknek, szolgáltatóknak a száma, amelyeket szabálytalanságok miatt ideiglenesen bezáratott a rendőrség.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint szerdán 335 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november 11-én kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek 22 198 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Szerdán a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 61-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9275 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértése miatt.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szerdán 3062 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 21 627-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 2618-an regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 10 100 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél szerdán.

Fotó: youtube.com (képernyőfotó)

Már 31 500 egészségügy dolgozó kapta meg az oltást és az idősotthonokban is elkezdődött a dolgozók és a lakók beoltása – közölte az országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón.

Müller Cecília közlése szerint Budapesten a Pesti úti és egy újpalotai, továbbá Miskolcon és Pécsett egy-egy idősotthonban kezdték el az oltást: összesen 1226-an jelentkeztek, 779 gondozott és 447 dolgozó. Ilyen hatalmas volumenű oltási program még nem volt Magyarországon. Ez részben a magas kockázati csoporthoz tartozók miatt fontos, részben pedig a logisztikai feladatok megoldásából adódó tapasztalatok miatt – mondta a tisztifőorvos.

Az egészségügyi dolgozók oltása a tervek szerint folytatódik, szerda estig 31 500-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. A 25 oltóponton túl már városi kórházakban is oltják az egészségügyi dolgozókat, ahogy érkeznek az újabb oltóanyag-szállítmányok, a kör fokozatosan bővül a szakellátókkal és a háziorvosokkal – mondta Müller Cecília.

Továbbra is arra kérte az oltakozni akaró egészségügyi dolgozókat, hogy a koronavírus-honlapon és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján elérhető online felületen regisztráljanak.

Müller Cecília közölte: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az amerikai Moderna cég koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájának alkalmazását. Ebből a vakcinából az Európai Unió tagállamai 80-80 millió adagot kötöttek le, Magyarországra 1 millió 744 ezer adagot szállítanak majd, ami 872 ezer ember oltására elég – ismertette.

Ezzel a készítménnyel is bővül a vakcinaellátás és dinamikusabbá válhat az oltásbeadás – fogalmazott.

A szakember megismételte: a háziorvosi rendelők alkalmasak az oltások tömeges beadására, hiszen minden feltétel adott; tudják hűteni az oltóanyagot és a sürgősségi ellátásra is fel vannak készülve.

Megerősítette azt is, hogy a rendelkezésre álló oltóanyagot a gyártó cég alkalmazási leiratának megfelelően használják fel. Ettől Magyarország nem kíván eltérni – hangsúlyozta -, hozzátéve, hogy a gyártó akkor garantálja a megfelelő hatást, ha az alkalmazási feltételek szerint használják fel a készítményt.

Az adagolás kapcsán elmondta, minden ország ugyanolyan kiszerelésben kapja meg az oltóanyagot: egy ampullában öt ember részére elegendő oltóanyag van.

Hozzátette: körlevelet írt minden oltópontnak, hogy nem maradhat eloltatlan adag vakcina a nap végére. Az előjegyzési rendszer is azt szolgálja, hogy oltóanyag ne menjen kárba, így az időpontra hívás szisztémájával kiszámítható a vakcinafelhasználás – mondta.

Müller Cecília kérdés kapcsán beszélt arról is, hogy aki kér, még kaphat influenza elleni védőoltást. A felnőtteknek adható háromkomponensű oltás 1 millió 357 ezer adagjából még van kétszázezer, a négykomponensű készítményből 103 495 adagot osztottak ki a háziorvosoknak és még 54 ezer adag rendelkezésre áll. Ezen kívül újabb gyártási tétel is rendelkezésre fog állni influenza elleni oltásból, tehát aki szeretne ilyen védőoltást kapni, még kaphat – emelte ki.

A magyar vakcinafejlesztésre irányuló kérdésre elmondta, a Debreceni Egyetem az NNK-val közösen fejleszt koronavírus elleni vakcinát. Ennek az elve az influenzavakcinához hasonló, elölt vírust használnak. Jelenleg az inaktiválás, az élő vírus ártalmatlanítása zajlik, ami egy bonyolult folyamat – ismertette.

Müller Cecília bizakodó, ugyanakkor nem kívánt jóslásokba bocsátkozni a magyar vakcinát illetően. Azonban szerinte fél-egy éven belül gyártani lehet majd ezt a vakcinát.

Arra a kérdésre, hogy indokolt-e még a közterületen elrendelt maszkhasználat, azt mondta, feltétlenül. „A járvány továbbra is velünk van”, így a maszkhasználat és az egyéb, higiéniai szabályok betartása is fontos a vírussal szemben – fogalmazott.

Mint mondta, messze nem vagyunk a járvány végén, az elmúlt napon 3068 új fertőzöttet regisztráltak, és 127 beteg meghalt. Magyarországon 144 977 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és a gyógyultak száma is növekszik. Jelezte, technikai okok miatt nem került átvezetésre csütörtökön a gyógyultak száma, de ezt a nap folyamán pótolni fogják.

Kórházban 5387 embert ápolnak a vírus szövődményei miatt, közülük 367-en szorulnak lélegeztetésre.

Korábban írtuk

Az operatív törzs azt javasolta a kormánynak, hogy a január 11-én lejáró számos intézkedés közül a középiskoláknál hosszabbítsa meg a tantermen kívüli digitális munkarendet – mondta a köznevelésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán hozzátette: a kormány a többi intézkedéssel együtt határoz majd a kérdésben, és várhatóan pénteken ismertetik a döntést.

Az államtitkár azt kérte az oktatási intézményektől, úgy készüljenek, hogy várhatóan január 11-én még nem áll vissza a jelenléti oktatás a 9-12. évfolyamokon.

Maruzsa Zoltán emlékeztetett arra, a kormány november 11-én rendelte el a 9-12. évfolyamokon a tantermen kívüli digitális oktatást, majd ezt decemberben további egy hónappal meghosszabbította. Hozzátette: a járványügyi helyzet javulásával folyamatosan elemezték, vissza lehet-e állni a jelenléti oktatásra január 11-e után.

Kiemelte: a kérdés komoly tanügyi dilemma, mert bár biztosak abban, hogy a jelenléti oktatás eredményessége jobb, látják, hogy az iskolák sok esetben kiválóan biztosítják a digitális oktatást. Emellett a tanulók is megosztottak a kérdésben – jegyezte meg. Hozzátette: ugyanakkor nem tanügyi, hanem járványügyi kérdésről van szó, emiatt az ügyben a döntéshozatalt kénytelenek voltak „kicsit elhúzni”, ugyanis bár kedvezően alakultak az ünnepek alatti tesztelési adatok, de alacsony tesztelési szám mellett, ezért – mint mondta – „az élet újraindulását” is meg kellett várni ahhoz, hogy pontosabb képet kapjanak. Az is befolyásolja a döntést, hogy az Angliában megjelent új vírusmutáció miatt az európai országok jellemzően szigorítanak – jelezte.

A mérlegelés során az óvatosság mellett döntöttünk, hiszen az emberi életek biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta.

Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy sem a pedagógusok, sem a tanulók nincsenek kitiltva az oktatási épületekből.

„Tehát ahol a félévzárás érdekében szükséges, ott lehetséges a felzárkóztatás, a korrekt számonkérés érdekében az egyes tanulóknak a megszólítása, behívása, kiscsoportos foglalkozások” – fogalmazott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta azt is, hogy a téli szünet alatt mindenhol megtörtént a takarítás, ahol kellett, ott a honvédség segítségével. A tanítás megkezdése előtt megszervezték a köznevelésben és szakképzésben dolgozók ingyenes szűrését, amellyel 20 744-en éltek, ebből 209 minta lett pozitív, ami kedvező számnak tekinthető.

Mint mondta, örültek volna, ha többen élnek az ingyenes teszt lehetőségével, de úgy vélte, a 10 százalékos részvétel mellett is érdemes volt azt megszervezni, mert akiket kiszűrtek, nem fogják megfertőzni a többieket és ez segít az iskolák, óvodák nyitva tartásában. Felidézte: a novemberi szűrés idején az első napon 85 százalék volt az érdeklődés, ami a célzott tesztelés végére 60 százalék alá csökkent.

Szólt arról is, hogy az óvodák, általános iskolák január 4-én rendben és zökkenőmentesen megnyitottak, az operatív törzs döntése alapján jelenleg 12 óvodában, jellemzően egy-két csoportban van rendkívüli szünet, ami az óvodák 0,2 százaléka. Jelenleg 14 általános iskolában – az iskolák 0,5 százalékában – van, jellemzően egy-két osztályban tantermen kívüli digitális munkarend.

Maruzsa Zoltán tudatta: a bevált modell szerint működtetik a jövőben is az általános iskolákat, óvodákat. Szólt arról is, hogy az épületekben most is biztosított a testhőmérséklet-mérés, meghibásodás esetén lehetőség van az eszköz pótlására.

Elmondta azt is, a jövő héten az intézmények megkapják a januári fertőtlenítőszer-mennyiséget, és felidézte, a tanév kezdete óta minden hónapban mintegy 300 ezer liter fertőtlenítőt biztosítanak a takarításhoz.

Elmondta azt is, hogy megszervezték a határon túlról érkező diákok ingyenes tesztelésének lehetőségét, ahogyan azt a nyári és őszi szünet után is tették. Szavai szerint legitim érdek, hogy a diákok a szünetekre haza tudjanak látogatni, de mivel ez fokozott kockázatot jelent és karanténkötelezettségük lenne a visszatérés után, az a korrekt, ha biztosítják számukra a tesztelés lehetőségét.

Az általános iskolások a hétvégi pedagógustesztelésbe csatlakozhattak be, a középiskolások pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) oldaláról letölthető eljárásrendet kell, hogy kövessék. Az államtitkár elmondta: ha a határon túlról érkező diáknál nem adottak az otthontanulás feltételei, igazgatói engedéllyel, az NNK eljárásrendjét követve visszatérhet a középiskolai kollégiumba akkor is, ha a jövő héten nem áll vissza a jelenléti oktatás.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a pedagógusok között elsőként a 60 év felettieket, majd a veszélyeztetetteket fogják oltani és azt kérte, minden iskolai dolgozó regisztráljon, ha igénybe szeretné venni az oltást.