15 évvel ezelőtt zárt körben mondta el beszédét Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön. A szöveg akkor még csak az MSZP- és az SZDSZ-frakció tagjai előtt volt ismert, de szeptember 17-én az ország nyilvánossága is megismerhette. Mindezek ellenére már júniusban világos lett mindenki előtt, hogy Gyurcsánynak a 2006-os kampányban elmondott ígéreteiből egy szó sem volt igaz – írja az Origo.

Hirdetés

A gyurcsányi megszorítás

Gyurcsány 2006. június 10-én az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén közölte: augusztustól átlagosan harminc százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára. A nyereséges vállalkozások és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek négy százalék szolidaritási különadó fizetésére lesznek kötelezettek.

A miniszterelnök egyúttal közölte, hogy a korábban megígért adócsökkentési programot elhalasztja, ellenben több elvonás mértékét emeli. Bejelentette, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-jével 15 százalékról 25 százalékra növeli a kormány.  A munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék szeptember 1-jével négy százalékról hat százalékra emelkedik, valamint a munkavállalói szolidaritási járulék egy százalékról 1,5 százalékra. 2007-től pedig a munkavállalók egészségbiztosítási járuléka tovább nő, hat százalékról hét százalékra.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a kormány 2008-tól az átlagos értéket meghaladó lakó- és üdülőingatlanokra ingatlanadót vezet be.

A gyurcsányi megszorítások azonban nem értek véget 2006 nyarán. Az egyik legnagyobb ballépése az volt az akkori kormánynak, hogy a minimálbér reálértékét nem emelték, a növekedésnél magasabb volt az infláció. Az egészségügyi dolgozók bérének reálértékét sem emelték, több ezer orvos és ápoló hagyta el a pályát vagy az országot. Hagyták leromlani a kórházakat és az orvosi rendelőket. 

Több tucat kórházat zártak be, 3000 orvost és 6000 egészségügyi szakdolgozót rúgtak ki, hagyták elavulni a kórházak eszközállományát, nem gondoskodtak a munkaerő utánpótlásáról.

Jelentősen nőtt a kórházak adóssága, mivel csökkentették a finanszírozást, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügytől.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE KATTINTVA!

Korábban írtuk