A közlemény idézi György Lászlót, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárát, aki kijelentette: „Büszkék vagyunk az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ingyenes képzésére, az Újratervezés programra, amelyet a közeljövőben újabb ütemmel folytatunk. De örömmel hívjuk fel a figyelmet más hasonló lehetőségekre, hiszen ezzel az elhelyezkedők segítése mellett még jobb teljesítményre ösztönözzük a magyar gazdaság egyik húzóágazatát, amelyben a vírusválság idején is bővült a foglalkoztatás” – mondta.

Hirdetés

„Az informatikai képzések kiemelkedő bérezésű és magas hozzáadott értéket előállítani képes munkahelyeket teremtenek. A digitális gazdaság a bruttó nemzeti össztermék negyedét, a hazai foglalkoztatottság ötödét adja. Az IT szektorban az elmúlt egy évben a nemzetgazdasági ágak közül a negyedik legnagyobb mértékben, több mint 21 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A világgazdaság új szerkezetben indul újra, azt szeretnénk, ha a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók a jövő nyertesei lennének” – fejtette ki az államtitkár. 

 „A digitalizáció során egyre több olyan munkahely jön létre, ahol elvárás a legalább alapszintű programozói, kódolói tudás. Mivel sokan szeretnének elhelyezkedni ilyen területen, úgy gondoltuk, az alapítvány hídszerepet tölthet be a vállalati partnerek, képzőintézmények és a munkavállalók között. A Green Fox Academy és a Microsoft Magyarország közreműködésével induló ingyenes kurzus az első lépések megtételében nyújt segítséget az álláskeresőknek és karrierváltóknak” – mondta Sisák Zoltán, a képzést szervező HTTP Alapítvány elnöke.

Sőrés Tamás, a Microsoft Magyarország kormányzati üzletág igazgatója és transzformációs vezetője kijelentette: „Minden összefogásban partnerek vagyunk, amelynek célja a potenciális munkavállalók digitális készségeinek fejlesztése, hiszen képzett szakemberek nélkül a szervezetek nem tudják kihasználni a digitalizációban rejlő előnyöket. A HTTP Alapítvány programja kiváló belépési pontot jelenthet az IKT-szektorba” – emelte ki.

Korábban írtuk

 Szél Péter, a Green Fox Academy oktatásért felelős szakmai vezetője hozzátette: „A MyFirstApp Coding Camp nyári tábor tananyagának összeállításával az volt a célunk, hogy minél több ember számára tegyük elérhetővé az alapszintű programozási ismereteket. A kurzus módszertana a gyakorlatra fókuszál, frontális oktatás helyett pedig mentorálunk. A táborról a https://myfirstapp.greenfox.academy oldalon érhetők el részletes információk.”

Az ITM, az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megbízásából készült felmérés szerint két év múlva akár 26 ezer betöltetlen álláshely állhat nyitva az IT-szakemberek előtt a hazai gazdaságban. Az elemzés szerint a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések ma már gyakorlatilag minden ágazatban elengedhetetlenné vált. Megfelelő szakmai utánpótlás nélkül a digitális gazdaság nem teljesítheti be a benne rejlő lehetőségeket – közölte az ITM.