Hirdetés

A Családok nemzetközi napján a KINCS a már három éve sikeres családkutató programjai mellé egy teljesen új, a világon is egyedülálló kezdeményezést indított el. Azzal a céllal hozta létre a Smart Family Centrumot, hogy a magyar innováció és a családok világa szorosabb kapcsolatba kerüljön.

A Centrum megalakulása napján meghirdette a Smart Family Nagydíj 2021 startup versenyt, amelyre olyan magyar cégek jelentkezését várják, amelyeknek valódi újdonságtartalommal bíró terméke vagy szolgáltatása a családok problémáira, a családon belül felmerülő kihívásokra nyújt megoldást. 

Ha kombináljuk a fiatalok találékonyságát az idősebbek tapasztalataival, abból jöhetnek ki az igazán innovatív, a családok életét javító és megkönnyítő okos megoldások. A hagyomány és az innováció kéz a kézben jár – hangsúlyozta Novák Katalin családokért felelős miniszter a nyitóbeszédében.

A pályázat célja az, hogy az innováció ügye és a családok világa egyre szorosabb kapcsolatba kerüljön. A családok életében is sokkal inkább jelen legyenek ezek az újítások, valamint az üzleti életben is minél inkább megjelenjen a családi értékek fontossága – emelte ki Fűrész Tünde, a KINCS elnöke

A Smart Family Centrumban azért dolgozunk, hogy minél több új magyar fejlesztés létrejöhessen, s ezeket megismerjék és használják hazánkban, a Kárpát-medencében és a világ minden pontján. Sikeres startupok csak ott jöhetnek létre, ahol erős a helyi közösség, nyitott az új fejlesztésekre, s a magyar termékeket előnyben részesíti a vásárlásakor – emelte ki Szalai Piroska a Centrum vezetője.

A zsűritagok mondták:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója:
„Mindenkit bíztatnék a jelentkezésre, akiknek meglévő problémákra újszerű megoldásaik vannak, hiszen ezzel a pályázattal meg tudják mutatni mire képesek és akár piacot is tudnak szerezni a zsűriben helyet foglaló üzletemberek segítségével.”

Jörg Bauer, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója:
„Már sok innovációs versenyen voltam zsűritag, de ilyen, kifejezetten családi innovációs pályázattal még nem találkoztam. Ez egy egyedi és hatalmas lehetőség, ahol az üzleti profitot és az értéket kombinálni lehet.”

Béres Marcell, a Béres Gyógyszergyár innovációs és portfóliómenedzsment igazgatója:
„A verseny egy újabb lehetőséget teremt majd arra, hogy még több értékes és a jövőt valóban formáló ötlet valósuljon meg hazánkban.”

Ratatics Péter, a MOL Magyarország igazgatója:
„Ez a pályázat egy olyan fórumot kínál, ahol közösen tudunk gondolkozni a családi összetartozást támogató lehetőségekről.”

Prof. Dr. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora:
„Minden család valamiképpen a társadalom ’startup-ja’, itt az idő, hogy nagyobb figyelem jusson azoknak az innovációknak, amelyeket célzottan a családok életére szabnak.”

Böszörményi Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója és a Design Terminal vezetője:
„Az embereknek vissza kell térnie az értelmes innovációhoz. Az emberi lépték, ami értelmet ad minden újdonságnak, és a családok életének megkönnyítése tipikusan egy olyan példa, ami jó tárgya és témája lehet az innovációnak.”


KINCS Smart Family Nagydíj 2021

A verseny összdíjazása 6 millió forint, továbbá különdíjjal fogják elismerni a legjobb női vállalkozót is, ezen kívül számos promóciót segítő lehetőséget tartalmazó KINCS Smart Family Package-et is kapnak a döntőbe jutottak.

A jelentkező startupok az alábbi kategóriákban indulhatnak: 

1. Társadalmi és közösségi innovációk a családi kapcsolatokért 

2. E-egészség – új orvosi technológiák a családok egészségének megőrzése érdekében 

3. A jövő oktatása – modern oktatási technológiák a különböző generációk számára 

4. Okos családi otthonok

5. Családi kassza – pénzügyi tudatosság a családban

6. Zene és kreatív megoldások a családnak – szórakozási és fejlődési lehetőségek az együtt töltött minőségi időben

A versenyre a www.smartfamily.hu honlapon augusztus 15-éig lehet jelentkezni.

Korábban írtuk