Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Közölte: kezdeményezésüket nemsokára országgyűlési határozat javaslat formájában terjesztik a törvényhozás elé.

A XXI. században az internetes alapú kommunikáció megváltoztatta az emberek közötti viszonyokat, hiszen egy arctalan kommunikációban sokkal bátrabban fogalmazzuk meg véleményünket, mint egymással szemben – mondta az ellenzéki politikus.

Brenner Koloman hozzátette: nem jó, ha globális technológia óriáscégek menedzserei döntik el, mi fér bele a véleménynyilvánítás szabadságába, mi minősül gyűlöletbeszédnek.

Szerinte ennél sokkal jobb, ha – európai szinten is példát mutatva – társadalmi párbeszéd eredménye, valamint egy internetes ombudsman részletes, szakjogászi és emberi jogi érveket is felvonultatott álláspontja alapján lehet elvárásokat megfogalmazni a nagy intenetes platformok felé.

Korábban írtuk

Fordulópontnak nevezte, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook korlátozásáról beszélt; szerinte ehelyett arra volna szükség, hogy a kormányoldal is szavazza meg pártja felvetését az internetes ombudsman intézményének bevezetéséről.