A hivatal közleménye szerint a fővárosi önkormányzat vezetése elkezdte az egyeztetéseket a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) arról, hogyan csökkenthetné az önkormányzat – a munkaegészségügyi szabályokat betartva – az épületek energiafelhasználását. Első lépésként a Főpolgármesteri Hivatal működését érintő intézkedésekről volt ilyen egyeztetés – írták.

Hirdetés

A fővárosi önkormányzat hivatalának otthont adó Városháza utcai épület már teljes mértékben távfűtéssel működik – közölték, hozzátéve, hogy ugyanakkor ennek költsége is jelentős lehet, ezért a több mint 50 ezer négyzetméteres épületre elhasznált energiamennyiség körülbelül 20 százalékos csökkentése szükséges.

A hatályos munkaegészségügyi szabályokat figyelembe véve az egyeztetések alapján az épületben 20 fok lesz a hőmérséklet a fűtési időszakban. Ez a korábbi 22 fokos szinthez képest 10-12 százalékos megtakarítást jelenthet – írták.

Közölték azt is, felmérik, hogy hol lehet átköltöztetésekkel az épület egyes részeit lekapcsolni a fűtési rendszerről, és ezzel csökkenteni a fűtött területek nagyságát.

A megbeszélések folytatódnak, és szeptember végére intézkedési terv készül arról, hogyan lehet további energiát megtakarítani az irodák fűtésével, illetve, hogy e mellett milyen intézkedések lehetségesek és szükségesek a villamosenergia-felhasználás csökkentésére.

A fővárosi önkormányzat és az MKKSZ egyaránt fontosnak tartja, hogy az energiaválság közepette se növekedjenek a munkaegészségügyi kockázatok és a foglalkoztatottak terhei az intézkedések következtében „csak a legszükségesebb, még elviselhető mértékig növekedjenek” – hangsúlyozták a közleményben.

A kommünikében idézték Boross Péternét, az MKKSZ elnökét, aki az egyeztetésen azt mondta: „hiányolja, hogy ilyen megbeszélésre a kormányzat részéről eddig nem került sor, és megköszönte, hogy a fővárosi önkormányzat ilyen gyorsan és hatékonyan egyeztet a fűtési szezonra tervezett intézkedésekről”.

Korábban írtuk