Irányvita osztja meg az LMP tagságát – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán hétfőn, arra reagálva, hogy kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője.

Fotó: MTI (illusztráció)

A politológus szerint ugyanazok a konfliktusok jellemzik az ellenzéket, mint 2014-ben vagy 2018-ban, az országgyűlési választások előtt. A Jobbik nagyjából annyira erős, mint a baloldal, emellett négy kispárt versenyez ugyanazokért a szavazókért, és a baloldallal sem a Jobbik, sem a mikropártok nem akarnak összefogni – fejtette ki.

Az LMP-ből az elmúlt időszakban kilépett-kiszorult politikusok próbálnak új mozgalmaknál politikai karriert csinálni, ugyanakkor az LMP új társelnöke, Demeter Márta az MSZP-ből érkezett – mutatott rá.

A jövő májusig, az európai parlamenti választásig tartó időszak az ellenzéki pártok térfelén a versenyről szól. Ezután a májusi választási eredmény alapján októberig legalább a nagyvárosokban alkukat köthetnek arról, hogyan induljanak az önkormányzati választáson – mondta Kiszelly Zoltán.