Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Budapest, 2012. augusztus 31. Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában
Hirdetés

„A régmúltból már ismerős szereplők bukkannak fel a Városháza-gate-ben. Az ingatlan értékesítésével azt a Beák és társai Ingatlanközvetítő Kft.-t bízták meg, amely annak idején az MSZP Köztársaság téri székházára is vevőt talált” – írja a Magyar Nemzet.

(A budapesti Városháza eladásának tervéről ITT olvashatnak bővebben.)

A napilap szerint bár a megbízást adó vállalkozás – a Northern Rock Kft. – elnevezése keveseknek csenghet ismerősen, a társaság tulajdonosa, Berki Zsolt neve jó tíz évvel ezelőtt rendszeresen szerepelt a híradásokban. Ő ugyanis 2008 környékén az úgynevezett InfoPark-ügy egyik főszereplője volt.

„A szóban forgó bűnügyi történet egy újbudai ingatlan körül bontakozott ki. Az előzmény az volt, hogy az állami tulajdonban álló InfoPark Zrt. 2007 végén a Noveco Invest Kft.-re ruházta a Lágymányosi híd déli oldalán fekvő, 62 ezer négyzetméter nagyságú terület földhasználati jogát” – írja a Magyar Nemzet.

A lap hozzáteszi, az esetről beszámoló híradások szerint később ebből származott a konfliktus, az állami céget ugyanis a következő esztendőben privatizálták, de a területre nem a vevőt, hanem más céget, nevezetesen a Noveco Investet illette meg a földhasználati jog. A vevő ezt a helyzetet szerette volna megszüntetni, ám a vita hamar a rendőrség asztalára került, ugyanis tanúvallomások szerint a Noveco Invest képviselőit életveszélyesen megfenyegették.

Korábban írtuk

A Noveco tulajdonosa ekkoriban Berki Zsolt volt, az állami céget privatizáló vállalkozást pedig Leisztinger Tamás milliárdos üzletemberhez kötötték. A híradások szerint Berki és társai zsarolás miatt feljelentést tettek, „az ügy utóbb önbíráskodássá szelídült, az eljárást végül 2013-ban meg is szüntették” – írja a Magyar Nemzet, amelynek teljes cikke további érdekességekkel ITT olvasható.