Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A májusi 3,9 százalékos és az első öthavi 3,5 százalékos inflációval számolva az év ötödik hónapjában 7,0 százalékkal, január-májusban 6,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek.

A legalább öt embert teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál májusban 11,1 százalékos volt a keresetek éves emelkedése a közfoglalkoztatottak nélkül. A költségvetési szerveknél 10,7 százalékos, a közfoglalkoztatottakat nem számolva 8,1 százalékos volt a béremelkedés.

Májusban a bruttó átlagkereset 374 ezer 700 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 242 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 249 ezer 800 forint volt.

Az iparban és az építőiparban az átlagosnál magasabb 12,1, illetve 12,7 százalékos volt az átlagkeresetek éves emelkedése májusban, amivel 387 ezer forintra, illetve 273 ezer forintra nőttek a bruttó átlagbérek. Ennél is magasabb, 13, illetve 14 százalékos volt a béremelkedés a kereskedelem, gépjárműjavítás, valamint a pénzügyek és a biztosítás területén, ezzel 338 ezer forintra és 644 ezer forintra nőttek a keresetek. A közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítás terén 15,4 százalékkal 436 ezer forintra nőttek a keresetek, az egészségügyben 349 ezer forint volt az átlagkereset, az oktatásban 333 ezer forint, 4,9 százalékkal és 3,5 százalékkal több a tavaly májusinál.

A közfoglalkoztatottak száma 102 ezer volt májusban, 35 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A vállalkozásoknál 106 ezerrel (2,8 százalékkal) többen álltak alkalmazásban, a költségvetési szektorban 12 ezerrel csökkent a létszám egy év alatt.

A kormányzati intézkedések hozzájárultak a bérnövekedéséhez

A kormányzati intézkedések, köztük az adócsökkentés, a kormány és a versenyszféra között létrejött megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról hozzájárultak a bérek növekedéséhez – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett májusi kereseti adataira reagálva.

A helyettes államtitkár kiemelte, a vállalkozások éltek az adott lehetőséggel, beruháznak, növekednek, fejlesztenek, és ez maga után vonja a nagymértékű munkaerő igényt, a bérnövekedést.

Marczinkó Zoltán hangsúlyozta, a kerestek 77 hónapja nőnek Magyarországon, 2010 óta több mint 80 százalékkal emelkedtek a bérek. A bérnövekedés nagyobb mértékű volt a versenyszférában, mint a közszférában – tette hozzá.

Megjegyezte, az egyes ágazatokon belül továbbra is a pénzügyi szféra és az infokommunikációs területen a legmagasabbak a bérek, de a növekedés mértéke a két ágazatban átlag alatti volt. A 10,6 százalékos átlagnövekedést a mezőgazdaságban, az építőiparban, a kereskedelemben haladta meg a béremelkedés. Ez azt mutatja, hogy jobban megbecsülik ezekben az ágazatban a dolgozókat.

Marczinkó Zoltán rámutatott arra is, hogy a beruházások átlagos mértéke folyamatosan nő, a kedvező tendencia 2019-ben és 2020-ban is előre jelezhető. Az építőipar az első öt hónapban több mint 40 százalékkal bővült, az egyéb ágazatok is nagymértékű növekedést produkáltak. A bruttó keresetek a garantált bérminimum és a minimálbér emelését meghaladóan nőttek az utóbbi időben, és ez a tendencia várható 2020-ra is.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy földrajzilag is kiegyenlítődnek a bérek Magyarországon. Továbbra is Budapest és az Észak-Nyugat Magyarország régióban magasabbak a bérek, de a különbségek csökkennek ezen területek és a többi országrész bére között.

A Pénzügyminisztérium közölte, kimagasló mértékben, több mint 84 százalékkal emelkedtek a nettó bérek 2010 óta a családi adókedvezményt is figyelembe véve Magyarországon. A foglalkoztatással párhuzamosan így a bérek is érdemben emelkednek Magyarországon, ami a magyar családok anyagi helyzetét nagyban javítja.

A szaktárca közleményében kiemelte, a kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodásnak, a versenyszféra növekvő munkaerő keresletének és a közszféra béremeléseinek köszönhetően csak az elmúlt három évben közel 40 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó bérek egyaránt. 2019. január 1-től tovább nőtt a kétgyermekes családok által igénybe vehető kedvezmény összege, így esetükben az átlagosnál is gyorsabban nőttek a nettó bérek.

A hatéves bérmegállapodás várakozások szerint tovább ösztönözheti a munkavállalási hajlandóságot és hatékonyan segítheti a magyar munkaerő megtartását is. A béremelkedés a következő években is tovább folytatódhat, ami a belső fogyasztás növekedésén keresztül a magyar gazdaság növekedését is segítheti – közölte a Pénzügyminisztérium.