Fotó: facebook.com/Borboly Csaba (illusztráció)
Hirdetés

A Marosvásárhelyi Táblabíróság által szerdán kimondott jogerős ítéletről Borboly Csaba számolt be az egyik közösségi portálon közzétett videoüzenetben. Mint megemlítette: a Dan Tanasa blogger által vezetett egyesület közel 200 ezer eurónak megfelelő bírság megállapításáért perelte, de a pert véglegesen elveszítette.

„Arra hívok fel mindenkit, hogy a szimbólumainkért folytatott harcot ne adjuk fel, ha minden jól megy, és az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, lehetnek kedvező ítéletek. (.) Fel lehet venni a harcot, le lehet győzni Dan Tanasát” – jelentette ki Borboly Csaba.

A Székelyhon portál korábban megírta: a magyarok jogai ellen küzdő ADEC azért perelte be 2019 februárjában a Hargita megyei önkormányzatot és elnökét, mert értelmezése szerint nem hajtották végre azt a jogerős bírósági ítéletet, amely egy – szintén az ADEC által indított per végén – arra kötelezte őket, hogy távolítsák el a székely zászlót a megyeháza bejáratától és az önkormányzat tanácsterméből. A felperes az ítélet kihirdetésétől a zászlók eltávolításáig eltelt napok mindegyikére a havi minimálbér 20 százalékának (416 lej) megfelelő bírság megállapítását, valamint a felperesnek fizetendő késedelmi kamat megállapítását kérte.

Korábban írtuk

A Hargita Megyei Tanács úgy tekintette, hogy végrehajtotta az ítéletet. 2017 első napjaiban ugyanis mind a megyeháza bejáratától, mind az épület tetejéről, mind a gyűlésteremből eltávolította a székely zászlókat. Ezeket átadta megőrzésre a történelmi egyházak helyi képviselőinek. Ugyanakkor a márványteremben, ahol a megyei tanács üléseit tartják – egy történelmi zászlókiállítás részeként – a helyén maradt a székely zászló, mert ez a helyiség nem szerepelt a bírósági végzésben.

Az ADEC első bírságolási kérését tavaly szeptember elején utasította el jogerősen a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Az egyesület nem nyugodott bele az ítéletbe, és újabb hasonló tárgyú pert indított. Ebben született szerdán az újabb jogerős elutasító ítélet.

A Hargita Megyei Tanács 2009-ben nyilvánította a megye zászlajává a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, 2012 szeptemberében a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyezászlóról hozott tanácsi határozatot. A helyi zászlókról elfogadott törvény alapján a Hargita megyei önkormányzat 2015 decemberében ismét a székely zászlót nyilvánította a megye zászlajává. Ennek a határozatnak azonban azóta sem sikerült érvényt szerezni.