Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Az államfő erről a parlamenti honlapra kedden felkerült – október 18-án kelt – levélben tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét.

Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.

A jelenlegi legfőbb ügyész Kovács Tamást követte a poszton, akinek mandátuma 70. életévének betöltésével 2010. december 13-án járt le. Polt Pétert Kövér László, az Országgyűlés elnöke 2010. december 17-én iktatta be hivatalába ünnepélyes országos vezetői értekezleten.

Polt Péter 1955-ben született. 1990-1995-ben az Igazságügyi Minisztériumban volt tanácsadó, 1995 és 2000 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, 2000 és 2006 között pedig legfőbb ügyész. 2006-tól a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályának vezetőjeként dolgozott. Az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett.