A Népszava állításaival szemben rendben zajlik a szakképzésben dolgozók jogállásváltása és béremelése – írja a tárca. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a cikkben megfogalmazott állításokat a szakszervezet politikai hangulatkeltésének tartja.

Hirdetés

A szakképzésben oktatók július elsejétől jelentős béremelés mellett gyakorolják hivatásukat, több olyan kedvezményt, lehetőséget is megtarthatnak, amely a korábbi foglalkoztatási-jogi helyzetük alapján illette meg őket. Az átállás mindenhol rendben zajlik, az elsöprő többség elégedettséggel nyugtázta a változtatást. A munkáltató által megajánlott új bért országos átlagban az érintettek közel 97 százaléka fogadta el. A szerződések tartalmával minden dolgozó tisztában van, arról a munkáltatók tájékoztatást adtak számukra – áll a közleményben.

A fenntartó minden segítséget megad az érintetteknek a járványhelyzet miatt csekély számban felmerülő egyedi problémás ügyek mielőbbi megoldásához. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy egy esetleges későbbi szerződéskötés semmilyen hátrányt nem jelenthet a dolgozók számára. A korábbi ajánlatban foglaltak mindkét felet kötik, a dolgozó nem kerülhet a megállapodáshoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe. A szaktárca visszautasítja a Népszava munkavégzés helyét és végkielégítéseket érintő, valótlan híreszteléseit, az azokkal kapcsolatos eljárások is a hatályos jogszabályok szerint zajlanak – rögzítik.

A kormány az átlagosan 30 százalékos béremeléssel a tanárok és oktatók iránti megbecsülést fejezi ki, erősíti a szakképzés és a versenyszféra közötti kapcsolatot és átjárhatóságot. A megújuló szakképzésben az ősszel kezdődő tanévtől a diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában – zárul a közlemény.

Korábban írtuk