Fotó: MTI/Balázs Attila
Felszolgáló kiviszi a rendelést egy kávézó teraszára Nyíregyházán a Kossuth téren 2020. május 4-én
Hirdetés

A kormányzati portál ugyanakkor hozzáteszi: az oltási program előrehaladásával párhuzamosan közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is, a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra.

A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást.

„A vendéglátósok tehát már készülhetnek a teraszok nyitására. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartókodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen” – írja a kormany.hu

A védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén 5 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható.

Jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.

A munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló – üzleti céllal érkezett – vendéget szolgálhatja ki.

Korábban írtuk

Április 19-én, hétfőn az óvodák újranyithatnak, az általános iskolák alsó tagozatai (1-4.  évfolyamokon) pedig visszatérnek a rendes, tantermi oktatásra. A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz. A felnőttképzésben szintén április 19-től ismét lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.

A kormány emellett május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a hazánkba belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak 10 napos hatósági házi karanténba kell maradnia, az alól csak 2 darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést.

Az erről szóló kormányrendelet-módosítások a csütörtöki Magyar Közlönyben olvashatóak.