Hirdetés

A minden bizonnyal fennköltnek szánt kiírásban először fakírként jellemzi magát, majd közreadja, pontosan hány napot töltött a kommunista utódpárt tagjaként, kijelenti, hogy bizony az ő lelkiismerete tiszta, sőt valójában az a nagy hibája, hogy túl őszinte (és – tesszük hozzá – minden bizonnyal az, hogy túlságosan szerény), elnézést kér a kilépése miatt benne csalatkozóktól, NER-ezik egy gyorsat, mindenkit megnyugtat, hogy a továbbiakban is építgeti majd az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát (amiről a legközelebbi barátain kívül kevesen tudják, hogy létezik), és végül mindenkinek felhívja a figyelmét, hogy ez egy különlegesen egyedi vasárnapi levél.

Ujhelyi István (eddig) szocialista EP-képviselő így jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből. Az utóbbi hetekben kétségkívül ez volt a legemlékezetesebb ellenzéki kilépés. És ez is valami.

Korábban írtuk