Hirdetés

Azzal kapcsolatban, hogy Jakab Péter, a Jobbik új elnöke mazsolához – egy szerinte nagyon megosztó élelmiszerhez – hasonlította Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, aki válaszul rossz cukrásznak nevezte Jakab Pétert, az elemző hangsúlyozta: megmosolyogtatók ezek a kijelentések, de a vita arról szól, hogy ki kit „szalámizzon le” az ellenzéki oldalon.

Tóth Erik közölte, az ellenzéki térfélen komoly probléma lehet, hogy minden ilyen vita, veszekedés azt üzeni a választóknak: az ellenzéki pártok nem kormányzóképesek.

Hozzátette, az ellenzéki pártok igyekszenek azt a látszatot kelteni, hogy a 2022-es országgyűlési választásra közös listával készülnek, de egyértelmű, hogy inkább abban érdekeltek: ne alakuljon ki egy közös lista, helyette legyen egyetlen olyan kiemelkedő párt, amely domináns lehet közöttük. A vezető státuszra jelenleg a Momentum Mozgalom és a DK törekszik – közölte.

A jelenlegi folyamatokból arra lehet következtetni, hogy a következő két évben a magyar belpolitika része lesz az ellenzéki összefogásról szóló vita – mondta az elemző, megjegyezve, az ellenzéki összefogás kérdését relevánsan a tavaszi, nyári tisztújítás után lehet majd tárgyalni.