Jakab Péter onine sajtótájékoztatója

Jakab Péter online sajtótájékoztatója

Gepostet von Jobbik Magyarországért Mozgalom am Mittwoch, 27. Mai 2020
Hirdetés

Túl vagyunk egy frakcióülésen – kezdte mondókáját Jakab Péter, hozzátéve, hogy elnökségi és frakcióelnökségi üléseket is tartottak ma.

Elmondta, arra jutottak, Varga-Damm Andreát nem zárják ki a frakcióból, hiszen mindenki hibázhat. Arról is döntöttek, hogy Sneider Tamás is alelnök maradhat.

„A mai ülésen békejobbot kínáltam minden egyes képviselőtársamnak. Ezt a békejobbot azonban három képviselőnk elutasította” – mondta a pártelnök.

Korábban írtuk

„Én a tisztújító kongresszuson harcot hirdettem az Orbán-rezsimmel szemben, és éppen ezért ma békét hirdettem a Jobbikon belül azért, hogy ott tudjunk küzdeni, ahol erre igazán szükség van” – hangoztatta a nagy semmit Jakab.

„Három képviselőtársunk most elhagy bennünket, de soha nem az a fontos, hogy kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak. Nem a képviselő a fontos, hanem a választó” – fogalmazott Jakab elegánsan megfeledkezve arról, hogy őket támogató választóból is egyre kevesebb van.

„A választók továbbra is számíthatnak a Jobbikra” – mondta a szélkakasok nagyhangú vezére.