Tény, hogy nem látni akkora tömeget Jakab Péter új mozgalma mögött, és most nem is várható akkora kilépési hullám a Jobbikból, mint amekkorát 2018-ban a Mi Hazánk Mozgalom okozott, az biztos, hogy lesz annyi követője Jakabnak, ami a mostani Jobbiknak – ami sokkal gyengébb mint négy évvel ezelőtt volt – igen fájdalmas lesz – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin a Jobbik újabb pártszakadásáról. Ismert: Jakab Péter, a párt volt elnöke, frakcióvezetője pár hete kilépett a Jobbikból, majd rekordgyorsasággal meghirdette a Nép Pártján Mozgalmat.

Hirdetés

A XXI. Század Intézet politikai elemzője úgy látja, a Jobbik aktív tagjainak jelentős része követheti Jakabot, ami számszerűsítve ugyan közel sem annyi, mint amikor a Mi Hazánk Mozgalomhoz annak idején pár hónap alatt csatlakozott 160 önkormányzati képviselő, polgármester, megyei közgyűlési tag, de a mostani Jobbik is kisebb, mint akkor volt. 

Ráadásul a párt most lefelé haladó pályán van, Gyöngyösi Márton elnökként nem tudott úrrá lenni a belső konfliktusokon, és új impulzust sem tudott adni a pártnak, így a kilépési hullám komoly érvágás lesz a pártnak – mondta az elemző, aki hangsúlyozta, egy olyan parlamenti küszöb alatt lévő pártról beszélünk, amely a közvélemény-kutatások szerint sem kerülne be most a parlamentbe, de úgy tűnik, hogy az ellenzéki oldalon sem figyelnek rájuk.

Egyre kevésbé van szükség a Jobbikra, mert a formáció jól láthatóan nem tud tömegeket megmozgatni, nem tud valós társadalmi támogatottságot felmutatni egy esetleges összefogásnál

– fogalmazott Nagy Ervin.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Korábban írtuk