Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) kifogásolta, hogy a fideszesek nem mennek be a parlamenti ülésterembe, ha felszólal, holott nekik ez a munkahelyük, ahol milliós fizetésért ülnek.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem akarja elfogadni az Orbán-rendszert, le akarja győzni azt. Hozzátette: nem akar olyan emberré válni, mint a 30 éve országgyűlési képviselő politikusok, megalkuvóvá, szolgalelkűvé, hatalommániássá, tolvajjá.

Hozzátette: számára egyetlen mérce létezik, az igazságérzete. Ragaszkodik ahhoz, hogy kimondhassa: elég volt abból, hogy a kormánypártok megalázzák, kisemmizik a magyarokat, kormányzás helyett mást sem tesznek, mint lopnak és gyűlölködnek.

Ha a kormánypártokat sérti az igazság, nem az a megoldás, hogy őt elnémítják – közölte Jakab Péter. Mint mondta, büntetésekkel őt nem lehet elhallgattatni, csak tisztességes kormányzással, adjanak jólétet a magyaroknak és „esküszöm befogom a számat”. Úgy fogalmazott: nem hátrál, történjen bármi, „a hazámat nem adom”, „maradok az, aki vagyok, egy egyszerű vidéki gyerek”. Soha nem fognak tudni megtörni a budai Vár urai, se a köpcösök, se a bajszosok – hangoztatta.

Korábban írtuk

Kövér László házelnök közölte, a tavaszi ülésszak utolsó ülése miatt igyekszik méltányos és elnéző lenni a képviselővel. Reméli, a képviselőnek nyáron lesz módja kipihenni magát és mentálisan sokkal jobb állapotban lévő frakcióvezetőt üdvözölhetnek majd – mondta.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy a jobbikos képviselő felszólalásának nagy része önmagáról szólt. Rossz produkciónak tartotta azt, amit a képviselő hétről hétre előad. A hitelességet hiányolta a politikus felszólalásaiból, mivel a Jobbik összeállt a legnagyobb posztkommunista oligarchával.

Szerinte a Jobbik-elnök elárulja sajátjait, amikor azok mellé áll, akikkel szemben a pártja létrejött. Megjegyezte azt is, Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás előtt is politikai vezető volt.

Kifogásolta azt is, hogy a koronavírus-járvány alatt semmit nem csinált a Jobbik, a kormányt támadta inkább. Az államtitkár korunk Julius Caesarjának nevezte a jobbikos politikust, nem a dicsőséges hadvezérnek, hanem olyan embernek tartotta, aki jött, látott és majd nem győz bocsánatot kérni.