Fotó: Pesti TV, képernyőkép
Hirdetés

Miután a sajtóban megjelent a hír, Gyurcsány Ferenc mindig feszültnek tűnő és paprikás hangulatú kis barátja is beszámolt az esetről a Facebook-oldalán.

„Ritkán adom ki a kormányt a kezeim közül, most útban a Parlament felé mégis megtettem. Hál’ Istennek senkinek nem esett baja. Köszönöm a mentősöknek, akik hívás nélkül is megálltak megkérdezni, rendben vagyunk-e” – írta Jakab, majd így folytatta. „Hogy a kormánymédia mit keresett ott, nem tudom. Ők mindenesetre nem kérdezték meg, rendben vagyunk-e, csak forgattak. Igazi katasztrófaturisták. Vigyázzatok magatokra az úton! Én is ezt teszem, visszaveszem a kormányt” – csillogtatta meg fanyar „humorát” a Jobbik-elnök.

Abban tökéletesen egyetértünk vele, hogy a kormányváltás veszélyes, különösen ha első pillantásra is teljesen alkalmatlan emberek akarnak vezető pozícióba kerülni. Az viszont nem teljesen érthető, miért vetette fel, „mit keresett ott a kormánymédia”. 

A rendőrség ugyanis ezt közölte a PestiSrácok megkeresésére: „tájékoztatjuk, hogy 2021. február 22-én 14 óra 40 perc körül Budapesten, a XIII. kerületben, a Váci út 108. szám előtt

egy gépkocsi nekiütközött az előtte megálló autónak.

A baleset során személyi sérülés nem történt. A balesettel kapcsolatban az intézkedő rendőrök a balesetet okozó jármű vezetőjének helyszíni bírságot szabtak ki.”

Bár közismerten jó a fantáziája, ha fideszesekről kell sztorikat kitalálni, de azt talán Jakab sem hiszi, hogy a PS munkatársai természetfeletti erővel bírnak és előre látnak bizonyos eseményeket, netán távolról átvették az irányítást a Škoda egyik csúcsmodelljének számító Superb fölött és voltaképp ők okozták a koccanást. Netán trollhadseregét akarta a PestiSrácokra uszítani, hogy válogatott sértésekkel és színes összeesküvés-elméletekkel árasszák el a portál közösségi oldalait? Ilyet nem tudunk elképzelni róla! Hisz aki a párizsis kiflit piros arannyal szereti, rossz ember nem lehet.

Korábban írtuk

De van más érdekesség is a baleset kapcsán. Sajtóhírek szerint ugyanis a nem Jakab által vezetett autóban ült Hajnády K. Endre is, aki a közelmúltban hagyta ott a Mirkóczki Ádám vezette Egert egy budapesti kihívás kedvéért.

Mint a Mandiner 2018-ban a politikus kapcsán emlékezetett: Hajnády Kristóf Endre 2014 szeptemberében, füzesabonyi jobbikos képviselőjelöltként került be a hírekbe.

„Egy olyan képet közölt róla az atv.hu internetes portál, amelyen az auschwitzi haláltáborban pózolt, a győzelem jelét mutatva. A képet maga Hajnády tette közzé a Facebook-oldalán” – írta a Mandiner.

Később Mirkóczki Ádám akkori Jobbik-szóvivő munkatársa, választókerületi stábjának tagja lett, és ebben a minőségében jobbikos országos vezetőkkel is találkozott, egyebek mellett Vona Gáborral. Hajnády fotója tehát őt vagy Mirkóczkit sem zavarta, kérdés azonban, hogy a Jobbik mostani szövetségesei, így a DK, a Momentum vagy az MSZP mit szólnak ahhoz, ha Jakab Péter ilyen kollégákat vesz maga mellé.