Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) bírálta a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit, szerinte abból nem derült ki, mi lesz azokkal, akik elveszítették a munkájukat. Amikor a kormányé a korlátlan hatalom, széttárja a kezét, hogy a munkanélküliekkel nem tud mit kezdeni – mondta, azt kérdezve, miért volt szükség a felhatalmazási törvényre. Hozzátette: csak nem azért kellett, hogy veszélyhelyzetben is hatékonyan tudják lapátolni a közpénzt a haverok zsebébe.

Azt javasolta a kormánynak, „áldozzák be a milliárdosaikat”, vessenek ki 30 százalékos Mészáros-adót mindazokra, akik az elmúlt években kormányzati hátszéllel piszkosul meggazdagodtak. Szorgalmazta azt is, hogy a kis- és közepesvállalkozások teljes adó- és járulékmentességet kapjanak, valamint az állam a teljes bérköltség 80 százalékát vállalja át.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek koronavírus elleni törvény alapján születtek. A többi között a hitelfizetési moratóriumot, a munkáltatói járulékfizetési kötelezettség elengedését említette, de szólt a GDP 18-20 százalékát kitevő gazdaságvédelmi intézkedéscsomagról is, amely célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit „a vírus elpusztít”.

Szerinte az intézkedések a magyar emberek javát, a legkiszolgáltatottabb, a legrászorultabb embereket támogatják. Mivel az ellenzék nem állt a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény oldalára, nem fontosak számukra ezek a társadalmi csoportok – hangoztatta.