Hirdetés

Jakab Péter (Jobbik) egyszerre mesterinek és tragikusnak nevezte azt, amit a kormány 12 éve művel, mert szerinte a Fidesz-KDNP ezen időszak alatt semmilyen érdemi kormányzati intézkedést nem tett le az asztalra, mégis „önök lettek ennek az országnak az állampártja”. Az ország legszegényebb településén, Csenyétén egy ember kivételével mindenki a kormánypártokra szavazott – mondta, hozzátéve, a településen 36 ezer forint a havi átlagjövedelem.

Szerinte a kormány ebből azt a következtetést vonta le, ami működött is, hogy tarts szegénységben a népet és megnyered a választást. Azt mondta, a választáson hárommillió ember szavazott a szegénység és a félelem útjára, de tízmillió fogja megfizetni annak árát. Azt mondta, olyan megszorítás vár erre az országra, mint még soha. Hozzátette: előbb-utóbb a magyar embereknek elege lesz a szegénységből. Fizessenek a tolvajok! – zárta felszólalását.

A képviselő felszólalása alatt Novák Előd (Mi Hazánk) egy „Parizeus” feliratú táblát tett ki maga elé Jakab Péter mögött a padjára, a táblán a nyíl a jobbikos politikus felé mutatott.

Jakab Péter a számokkal vitatkozik

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium a parlamenti államtitkára több kormányzati intézkedést emelt ki, például az egymillió új munkahelyet, a 3,6 százalékos munkanélküliségi rátát, a 15 százalékra csökkentett személyi jövedelemadót, a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a 13. havi nyugdíj visszaépítését, az ingyenes tankönyveket.

Korábban írtuk

Elmondta, az Eurostat adatai szerint a szegények aránya egy évtized alatt 23,4 százalékról 8,3 százalékra, a mélyszegénységben élők száma pedig 400 ezerről 100 ezerre csökkent Magyarországon.

A magyar emberek szorgalmának már nem akadálya a kormány, mint a Jobbik szövetségese, Gyurcsány Ferenc idején volt – hangoztatta.