Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Az ellenzéki politikus az aláírással egybekötött budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egyformán fontosnak tartják a hárommillió nyugdíjas magyarországi és uniós képviseletét.

Az MSZP-Párbeszéd elsősorban az unió szociális integrációjának mélyítését tűzte ki célul a következő EP-ciklusban, aminek egyebek mellett része egy 300 eurós, mintegy 100 ezer forintos minimumnyugdíj bevezetése is – fejtette ki.

Némethné Jankovics Györgyi, a Nyugdíjas Parlament képviselője elmondta, szervezetük legfontosabb célja a nyugdíjemelések számítási módjának változtatása annak érdekében, hogy abban a reálbérek emelkedése is jelenjen meg, ne csak az infláció. 

A Nyugdíjas Parlament emellett valódi érdekegyeztetést sürget a kormányok és az idősek szervezetei között, továbbá egy európai minimumnyugdíj bevezetését, a tagállami nyugdíjpolitikák uniós harmonizációját, valamint tisztességes állami nyugdíjakat is el kívánnak érni – sorolta.

Jávor Benedek az MSZP-Párbeszéd nevében ígéretet tett arra, hogy a fenti célok megvalósításáért dolgoznak majd az EP-be kerülésük esetén.