Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (archív)
Hirdetés

Gyopáros Alpár elmondta: a program célja, hogy megállítsa, ha lehet, vissza is fordítsa a kistelepülések népességszámának csökkenését. A komplex program elemei: az otthonteremtést segítő falusi csok, a mellékutak megújítását, az életminőség javítását célzó, a piaci szereplők támogatására irányuló pályázati lehetőség, valamint a közelmúltban indult, a mikrovállalkozások fejlesztését célzó programelem. Utóbbi révén összesen 25 milliárd forint pályázható meg – tette hozzá.

Az elmúlt két esztendőben mintegy ezer kistelepülésen növekedett a népességszám a programnak köszönhetően – fűzte hozzá a kormánybiztos.

Közlése szerint a falusi csok-ot 2019 óta 21 ezer család vette igénybe 110 milliárd forint értékben. A mellékutak megújítását célzó program révén 3000 kilométernyi út újult meg és további 1500 kilométer megújulása várható jövőre. Az életminőséget javító program részeként 2 ezer közösségi tér újult meg összesen 26 milliárd forint értékben.

A Magyar falu program a kisboltok megmentését is célul tűzte ki, a már megszüntetett boltok újranyitása mellett a működő kisboltok támogatása is fontos – fogalmazott Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy háromszáz helyen szűnt meg ez a szolgáltatás, aminek következtében sokan elköltöztek a településről.

Korábban írtuk

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a Magyar falu program különösen népszerű a településvezetők körében, hiszen a pályázatok egyszerűek és nem igényelnek önerőt.

Kőszegi Ilona, Királyszentistván független polgármestere elmondta, hogy a településen 15 millió forintért megújult a faluház alsó szintjén a vizesblokk, valamint a belső burkolat.