Kásler Miklós felidézte: a korábbi években a központi régiót nem érintő egészségügyi fejlesztésekre 500 milliárd forintot tudott fordítani a kormány, míg Budapest és Pest megye ellátórendszerére az Egészséges Budapest Programban (EBP) 700 milliárd forint jut.

Hirdetés

Ebből – mint mondta – négy centrumkórház, országos intézetek, a társkórházak és 32 szakrendelő fejlesztésére jutott pénzügyi forrás. Az EBP keretében a szakrendelőkre eddig 54 milliárd forintot adott a kabinet, tizenkét járóbetegegység-fejlesztés be is fejeződött – említette. Hozzátette: ehhez 2020-ban további 10,4 milliárd, 2021-ben pedig 10,2 milliárd forintot biztosított a kormány.

Ebben a fejlesztési csomagban szerepel a XI. kerületi (újbudai) Szent Kristóf Szakrendelő megújítása és a gyermekegészségügyi központ létrehozása is, a modernizáció célja a magas színvonalú gyermek- és egynapos sebészeti ellátás megteremtése.

Az újbudai gyermekegészségügyi központnak szánt épület teljes felújítására, átalakítására, a gyermekgyógyászati járóbeteg-szakellátás struktúrájának bővítésére, az orvosi eszközök, berendezések beszerzésére, az egynapos sebészet kialakítására, informatikai fejlesztésére 1,895 milliárd, míg épületfelújításra és korszerűsítésre 1,4 milliárd forint jut az EBP-ből.

Simicskó István, a kerület KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, a beruházás elkészültével 21. századi körülmények fogadják majd az ellátásra szoruló gyerekeket. Mint mondta, a „Gyurcsány-Bajnai-kormánynak köszönhetőn a gyermekellátás egyensúlya átbillent a pesti városrészre”, ezért is volt szükség a kormány segítségére.

A politikus szerint a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat pártpolitikai kérdést igyekszik csinálni a kerület egészségügyi fejlesztéseiből. Kiemelte: „szó sincs arról, hogy a kormány forrásokat vonna el az egészségügyből”, a kabinet mindig támogatta az újbudai gyermekegészségügyi központ megvalósítását, amit a számok is tükröznek.

Simicskó István szerint egy társadalmat az is minősít, hogyan gondoskodik a gyerekekről, a családokról. A Fidesz-KDNP-kormány fontosnak tartja a gyermekvállalási kedv erősítését és a gyerekek egészségügyi ellátását, a kabinet családpolitikai intézkedései is erre épülnek – emelte ki.

A Szent Kristóf Szakrendelő ellátási kötelezettsége a kerületben élőkön kívül kiterjed a XXII. kerület egy részére, illetve Törökbálint és Biatorbágy lakosaira is. Az új gyermekegészségügyi központ a szakrendelővel szomszédos telken, háromezer négyzetméteren valósul meg.

Korábban írtuk